„Harmincöt éves lettem én, meglepetés e költemény….” – írhatnám át a közismert verset – de nem akarok elcsépelt lenni. Harmincöt év… Önkéntelenül is a számvetés ideje: mit értem el, hol állok, merre tartok. Teljesen természetes, hiszen gondoljatok bele: kb. a felénél vagyok. Lassan indul a B oldal. Persze nyilván nagyon jó lenne, ha 70 évesen nem dobnám majd le a gépszíjat – de ne legyünk naivak: a mai rohanó világban 70 fölött minden év ajándék. ;-) És különben is, már csak 30 évem van nyugdíjig – észre se veszem, és már búcsúztatnak majd az akkori szemtelenül fiatal kollégák.
Mert az élet rohan velünk, ha tetszik, ha nem. Nem szeretnék itt Paulo Coelho-i magasságokba emelkedő ömlengéseket írni, de valljuk be: az ember a kerek évfordulókon hajlamos szentimentális lenni.
Ötévesen. Nem ötévesen még azt sem tudjuk, mi az idő és hova rohan – ötévesen csak örülünk, hogy újra itt a szülinap. Elfújjuk a gyertyát, megkapjuk az ajándékokat: tortát majszolunk és boldogok vagyunk. Igaz még csak öten vagyunk: anyu, apu, bátyám, nővérem és én. Bence még nincs velünk.
Tízévesen. Kicsit már komolyabbak vagyunk, de mégiscsak még gyerekek. Már nem esik annyira jól, hogy nagymama össze-vissza csókolgat minket (Istenem, ma mit nem adnék ezért!). Már van valami sejtésünk arról: mi is az élet, és hogy bizony lehet az véges is. Már túl vagyunk a gyerekszobánk magányában a ledöbbenésen: „Álomvilág, a gyermekkorunk – álomvilág, mit sajnos elhagyunk…”. De azért még mindig gyerekek vagyunk, még ott van bennünk a játék és pajkosság. Bence már köztünk van – sőt! négy éves! Teljes a család. A torta ugyan még más színű – tudjuk ezt be gyerekes bolondságnak, ha már minden emlékét eltüntettük azoknak a napoknak. A világ még nagyon más mint ma: nincsenek kereskedelmi tévék, mobiltelefonok, internet. Nem vagyunk gazdagok – sőt, épp az egyik legnehezebb időszakunkat éljük. De összekapaszkodunk. Túléljük. Egy család vagyunk.
Tizenöt évesen. Túl vagyunk a Millenniumon – Y2K! nézd csak, nem volt világvége! A Föld megvonta a vállát, majd komótosan haladt tovább a neki kijelölt úton. Már gimnazista vagy, igazi nagyfiú. Már olyan filmeket nézel, amiktől régen féltél, már olyan újságokat olvasol, amiket… Hmm. Nem illik. Erőteljesen kamaszodsz, nem látszik a fejed a pattanásoktól és egészen különös új hobbijaid vannak. Túl vagy az első halálos szerelmi bánatokon, nyálas fiúcsapatok számaid fújod kívülről – olyannyira, hogy néha még ma is énekled. Hogy is ne, hiszen ez már retró! :-D Időközben csapatjátékos lettél: kicsit későn ugyan, de igazolt focista! Csapathoz tartozni jó, és ezt már te is tudod: Ikarus, majd RAFC: hihetetlen történetek és örök barátságok. A tortádnak már rendes színe van, olyan, amilyennek mindig is kellett volna lennie: lila. Újpest: egy örök szerelem! Igen, már ez is elkezdődött.
Húszéves vagy. Csalódott fejjel ülsz a tortád felett, mert a barátok Neked nem szerveztek szülinapi bulit – pedig te mindegyikük bulijának megrendezésében oroszlánrészt vállaltál. Nem tudod, hogy a nap nem ér véget: bekötik a szemed, majd a barátnőd és legjobb barátod elvisznek magukkal életed legnagyobb meglepetés bulijába. Húszéves vagy, stílszerűen húsz felessel ünnepelsz. Állítólag a teljesen ki nem fejlődött homloklebenyed tehet róla: még nem vagy mindig normális, még nem vagy felelősségteljes. És igen. A barátnőd. Az első igazi, mindent elsöprő szerelem – és te nem tudod, hogy néhány hónap múlva össze fogja törni a szíved-tested-lelked – és hogy évek kellenek majd, hogy kigyógyulj belőle. De még boldog vagy. Húszéves vagy: tied a világ.
Huszonöt éves vagy. A világ újra kerek körülötted. Az egyetemet lassan elvégzed, már a tanári gyakorlatot taposod. A foci is megy még: a nagypálya után a kispályás labdarúgás, a futsal felé kacsintgatsz. Az örök szerelem még mindig tart: lassan hét éve szinte egy meccset sem hagytál ki, sőt túl vagy életed túráján – négyszáz bátor lila társaddal együtt megjártad Bukarestet. Büszkén bólintasz: igen, ez kemény volt. Aztán elkomorodik a tekinteted. Az előző éved nagyon nehéz volt: három hónapon belül elveszítetted három nagyszülődet. Ez az első szülinap nélkülük – tavaly még itt voltak, most meg… Most már odafenn, a mennyben. Igen, most már biztosan tudod: az élet nem tart örökké. De nincs idő szomorkodnod, hiszen egy fantasztikus lány ül le melléd és csókol meg. Igen, újra dúl a szerelem! Lassúztok az esti kis otthoni buliban, és te még nem tudod: ezzel a lánnyal fogod leélni az életed! A tánc után leülsz, szüleidre nézel. Szégyelled magad, mert nem köszönted meg elégszer azt, hogy felneveltek, hogy mindig ott állnak mögötted, hogy szeretnek. Szentimentális vagy. Csak nem öregszel?
Harmincéves vagy. Ülsz az új otthonod teraszán. Megházasodtál és Csákvárra költöztél. Már több mint egy éve tanítasz egy budapesti középiskolában és épp az első nagy szakmai kihívásra készülsz: négy osztályt (103 érettségi dolgozat!) fogsz érettségiztetni magyarból és töriből! Hiszen lediplomáztál: magyar és történelem szakos tanár vagy. Persze a torta mellett ülve épp nem erre gondolsz: mosolyogsz, majd megsimítod a melletted ülő feleséged gömbölyödő pocakját. Igen, megházasodtál! És igen, apa leszel! Egy másik nagy álmod is teljesült: az Újpest Futsal Club csapatában hétről-hétre lila-fehér mezben, Újpest címerrel a szíved fölött játszhatsz. Hát kell ennél több? Tiéd a világ – igen tiéd a világ! Persze mellette hajtod magad: ingázol napi három-négy órát, esténként építkezel, újítod fel a házat, ahol laktok és a házat, amit vettetek. Igen, egy régi parasztház boldog (rész)tulajdonosa vagy. Itt még persze azt hiszed, hogy a harmincötödikre elkészül majd – ne vigyorogj barátom, lesznek még meglepetések! És örülsz annak, hogy már nem vagy egyedül: rátaláltál a társadra – és vele együtt rátaláltál valaki magasabb lényre, valakire, akit mindig kerestél, csak épp sosem találtál. Rátaláltál Istenre.
És itt ülsz most. Harmincöt éves vagy, és valami megmagyarázhatatlan okból furcsa melankólia tör rád, amikor éjfélt üt az óra. Május 10. A születésnapod. Elsőre nem is érted a dolgot : hiszen nem vagy még öreg – bár a húszéves önmagad valószínűleg nem ezt mondaná! J Sok minden változott körülötted az elmúlt években: a focit sajnos el kellett engedned, nem fért bele az idődbe; Újpestre is rossz idők járnak, a barátokkal is sokkal ritkábban találkozol. Nem volt könnyű időszak, főleg hogy súlyos veszteségek is értek: nagyon fontos emberektől kellett elbúcsúznotok az elmúlt években… Persze van öröm és boldogság is: a fiad ott szaladgál körülötted. Hihetetlen, hogy lassan ötéves már! Ugyanolyan mint Te: makacs, önfejű – de emellett hihetetlenül érzékeny és nagyon tud szeretni. Már most látszik, hogy szeret a társaság középpontja lenni, az arcán a vigyor pedig nagyon ismerős valahonnan – főleg, amikor lopja a tortádat. A feleséged ott ül melletted. Nézed őt, nézed milyen szép és rádöbbensz: nem mondod neki elégszer! Nem köszönöd meg elégszer! Pedig már tíz éve van melletted és bírja ki a hülyeségeidet. Gyűrítek egymást rendesen, formálódtok, csiszolódtok: ahogy azt egy rendes házasságban kell. De most mosolyogtok. Tudjátok, hogy milyen szerencsések vagytok – és tudjátok, hogy milyen sok szép pillanat áll még előttetek.
És ha ebbe belegondolsz, akkor már nem zavar a kopaszodás, nem zavarnak az őszhajszálak, nem zavar a soha be nem fejezhető építkezés, a folyamatos hajtás, a sok idegeskedés, a hétköznapi filléres problémák. Nem zavarnak. Boldog vagy. Az már megtanultad, hogy a boldogság nem egy állandó állapot, hanem inkább egy érzés, ami a legváratlanabb pillanatokban tör néha rád, hogy aztán máskor úgy érezd, örökre elhagyott. Tudod már, hogy mit jelent felnőttnek lenni, tudod már, milyen érzelmi hullámvasutakkal jár az élet. Voltál fenn és voltál lenn, értek nagy diadalok és hihetetlen tragédiák. Már nem akarsz feltétlenül győzni. Már csak élvezni akarod a pillanatokat, a pillanatokat, amikor minden porcikáddal érezheted, hogy élsz.
Éjjel elalváshoz készülve hosszan nézed őket: békésen szuszognak egymás mellett. Nézed őket, és hálás vagy. Köszönöm Nóri Neked! Mindent amit adtál nekem: a szerelmedet, a türelmedet, a szereteted és azt a csodát, ott melletted! És tudod: sok ilyen csoda áll még előttünk! Szeretlek!
Lefekvés előtt még bekapcsolod a gépet: az osztályod csoportjában egy videóüzenet vár. A gyerekeid boldog születésnapot kívánnak neked egy általuk készített videóval. Hihetetlen boldogság önt el és büszkeség: úgy látszik igen, van értelme csinálni, van értelme kitartani! Köszönöm nektek gyerekek!
És köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám, annak a több száz embernek, aki felköszöntött online vagy épp személyesen! És hálás vagyok neked is, aki végigjártad velem ezt a hosszú, nosztalgikus utazást az emlékeim kusza sűrűjében!
Anya és apa! 35 éves lett a kisfiatok! Köszönök mindent!
I.L.
#majdholnap #il365
A kép forrása/Source of the image: http://timchesney.com/thirty-five/
A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820
