Úgy gondoltam, hogy mielőtt belekezdenék a konkrét témakörökbe, részletekbe, adnék egy általános áttekintést a pedagógustársadalom mai szereplőiről. A témában jártas olvasóktól elnézést, ezt a részt elsősorban a laikusoknak szánom. Ez az írás lehet, hogy kissé „szárazabb” is lesz, reméljük ez nem veszi el a kedvét senkinek a további olvasástól.

Alapfogalmak:

• fenntartó: az a szervezet, akinek feladata az adott iskola működésének biztosítása. Egy iskola lehet állami (ide tartoznak a tankerület és a szakképzési centrum által fenntartott iskolák), lehet egyházi (a különféle magyarországi bevett vallási felekezetek által fenntartott iskolák), illetve lehet magán/alapítványi fenntartású (az erre a célra létrehozott különféle alapítványok is működtethetnek speciális vagy magániskolákat).
• pedagógus-életpályamodell: egy 2013. szeptember 1-jétől bevezetett előmeneteli és minősítési rendszer, aminek következtében a tanárok előtt elméletileg nyitva áll az út magasabb szakmai szintek és fizetési kategóriák elérésére. Létrejönnek az alábbi kategóriák: gyakornok, pedagógus 1, pedagógus 2, mesterpedagógus, kutatótanár stb. A rendszer elemei között néhány évente van lehetőség az előrelépésre.
• vezetőség: egy iskola esetében ez az igazgatót és az igazgatóhelyetteseket jelenti, személyüket állami fenntartású intézményekben pályáztatás útján a fenntartó nevezi ki. Legjobb tudásom szerint ebbe az intézmény tanárainak maximum véleményezési joga van, szavazata nincs.
• pedagógus: írásaim további részében főként az állami fenntartású általános és középiskolák tanárairól lesz szó – lévén hogy én és pedagógusismerőseim többsége (és egyébként a magyarországi tanárok nagyobb része) ilyen intézményekben tanít
• diák: aki az egésznek a lényege és értelme

Ma Magyarországon (a 2021-es adatok alapján, forrás: https://hvg.hu/itthon/20210111_KSH_pedagogusok_emmi ) nagyjából 146 ezer főállású pedagógus van. Ha belegondolunk, ez egy óriási létszám – ami a társadalomban megjelenő hasonló trendeknek megfelelően kellően rétegzett. Vannak közöttünk általános és középiskolai tanárok; tankerületi, szakképzési centrumos vagy épp egyházi fenntartású intézményben dolgozó kollégák; kormánypártiak, ellenzékiek vagy apolitikusok/függetlenek; családosak és egyedülállók; vallásosak és nem vallásosak; nyugdíjasok és aktív korúak; idősek és fiatalok – nagyon széles a paletta, amin az aktívan a rendszerben (még) dolgozó kollégák elhelyezkednek. Ha csak ebbe belegondolunk, akkor már talán érthetővé válik, hogy miért mozdult olyan nehezen a saját érdekeinek képviseletében a pedagógustársadalom az elmúlt évtizedekben. Sokan vagyunk, sokfélék – és mint ilyenek, egészen könnyen megoszthatók. No de mi változott most?

 Sztrájk persze volt már korábban, többször is (én magam is emlékszem, hogy középiskolásként is átéltünk hasonlót), aztán ott volt a kockás inges tüntetés még a covid előtt is (A múltkor valamelyik oldalon láttam egy írást, ami összeszedte a rendszerváltoztatás óta lezajlott tiltakozásokat, de sajnos nem találom. Ha valaki tudna egy linket adni ehhez, azt megköszönném). De mégis, ez a mostani valahogy más – úgy látom, hogy az iskola falain belül lévőkön kívül a társadalom egyre szélesebb rétegei is kezdik felfogni, elfogadni (ne adj Isten támogatni) a tiltakozásunkat. És hogy miért? Mert egyre jobban érzékelhető, hogy fogyunk.

 Bizony mondjanak bármi mást az itt-ott kozmetikázott statisztikai adatok, a különféle televízióadások és internetes hírportálok cikkei, a tanárok fogyása érzékelhetően felgyorsult. Ennek két oka van. A tanárok korfája hihetlenül elöregedett, a Ratkó-korszak nagy generációja szépen lassan nyugdíjba megy. Ha a 2008 és 2018 közötti időszakot nézzük, az 50-59 éves tanárok aránya 27-ről 35 százalékra nőtt, a 60 évesnél idősebbek részaránya 2-ről 9 százalékra emelkedve. A 30-39 éves pedagógusok aránya i27 százalékról 18-ra, a 30 évesnél fiatalabb tanárok aránya 9-ről 6 százalékra csökkent (forrás: https://kti.krtk.hu/wp-content/uploads/2020/01/A_kozoktatas_indikatorrendszere_2019.pdf ). Az azóta eltelt öt évben az arányok számottevően biztosan nem változtak – hiszen nyilvánvalóan senki nem lett fiatalabb, a rendszerbe pedig alig van belépő. És ezzel elértünk a másik, legfőbb okig: a pályakezdő fiataloknak sem anyagilag, sem karrierlehetőség, sem társadalmi megbecsülés szempontjából nem vonzó a pedagóguspálya. Az okokra és a miértekre a későbbi írásokban talán megtalálják a választ.

 A következő napokban-hetekben a következő témákat igyekszem körbejárni:

• pedagógusfizetések
• munkaterhek
• társadalmi megbecsültség
• a szakma „hasznossága”
• jövőkép

 Magamról (aki nem ismerne). Házas, kétgyermekes (1 és 6 éves fiúk), magyar-történelem szakos pedagógus vagyok, a feleségem és anyósom szintén tanárok. Egy dunántúli kisvárosban élek, egy dunántúli nagyváros elitiskolájának is tartott intézményében tanítom az ötödiktől tizenkettedik osztályosokat. Kilencedik éve vagyok a tanári pályán, ebből hetedik éve vagyok osztályfőnök, mostani osztályom végzős. Jelenleg pedagógus1 kategóriában keresem a kenyerem, előtte három évig voltam gyakornok – igen, ezt azt jelenti, hogy a bolognai rendszernek nevezett emberkísérlet első alanyai közé tartozom. Tanítási szünetekben és szabadidőmben nyolc éve építkezek, illetve tavasszal és ősszel kerti, mezőgazdasági jellegű munkákat végzek. A hivatalos állásom mellett különórákkal, illetve heti egy plazmadással igyekszem megélhetésem biztosítani.  Római katolikus vallásom igyekszem aktívan gyakorolni, megmaradó (a fentieknek megfelelően nyilván rettentően kevés J ) szabadidőmben könyveket gyűjtök, néha olvasok, néha írásokkal „váltom” meg a világot. Ha úgy alakul, Újpest szurkolóként bizonyos időközönként futballmérkőzésekre is eljutok. Nincs káros szenvedélyem, nem iszok, nem dohányzok – de idő hiányában sajnos számottevően nem is sportolok. Rólam talán ennyi elég.

 Tisztában vagyok vele, hogy a téma „forrósága” miatt indulatokat kavarhat, és mindenkinek (politikai oldaltól, életkortól, érintettségtől függően) megvan a saját véleménye ebben az ügyben. Mégis azt kérem, hogy az oldalhoz tartozó kommenteknél „maradjunk emberek”, azaz próbáljuk a véleményünket kulturáltan, emberhez méltóan kifejteni. Ha ez esetleg valakinek nem megy, annak a kommentje először törlésre, majd a felhasználó tiltásra kerül. Amennyiben általános lenne a hangnem eldurvulása, úgy a cikkeknél a kommentek lehetőségét felfüggesztem majd. 

 Kijelentem továbbá, hogy nem vagyok és nem is voltam soha semmilyen szakszervezet és politikai párt tagja. Nem vagyok semelyik jelenleg aktív kormányzó vagy ellenzéki párt, csoportosulás támogatója, szimpatizánsa – mondhatjuk, hogy jelen pillanatban totálisan apolitikus vagyok. Konzervatív ismerőseim liberálisnak, liberális ismerőseim konzervatívnak tarthatnak bizonyos megnyilvánulásaim alapján – azaz nem igazán lehet jól „belőni”, hogy hova is tartozok a jelenlegi politikai palettán. Jelen cikksorozatot nem politikai kampányként írom – csupán egy utolsó utáni pillanatban elhangzó segélykiáltásnak szánom. Afféle utolsó lépésnek a teljes apátia és a kiégés előtt.

 Remélem ez és következő írásaim minél szélesebb körben eljutnak az érdeklődőkhöz (és kevésbé érdeklődőkhöz is). Aki úgy gondolja, hogy én és a pedagógusok érdemesek vagyunk a támogatásra, az ossza meg az írásokat, hogy azok minél több emberhez eljussanak – így talán a helyzetismertetés mellett leszámolhatunk néhány, a társadalom széles rétegeiben meglévő, a tanárok megítélését érintő sztereotípiákkal is. Aki úgy gondolja, hogy más témákban is szívesen olvasná írásaimat, az lájkolja, kövesse bátran az oldalam.

A tisztelt olvasók bizalmát előre megköszönve:

Ivanics László

2022.03.19.

Korábbi írások a témában: https://majdholnapblog.blog.hu/2022/03/17/egy_tanar_gondolatai_2022_03

A kép forrása: https://wmn.hu/picture/48116/normal/42/00042621.jpeg