Tegnap hajnalban arra ébredtem, hogy meghalok.

Hirtelen riadtam fel az ágyamban, álom és ébrenlét szűk mezsgyéjén. Mozdulni nem tudtam, miközben egy kicsi fényes pontot láttam a szekrény tetején. Belenéztem – és éreztem, hogy vége. Pánikba estem, a mellkasom szorított, ziháltam. Úgy éreztem, rengeteg olyan dolog van, amit még nem tettem meg, rengeteg olyan szál, amit még nem varrtam el. Hogy itt a családom, itt a feleségem és a gyerekem – és hogy így nem hagyhatom őket itt. Arra gondoltam, milyen rossz lesz most nekik. Nem hagyhatom őket cserben.

Annyi mindent félbehagytam, annyi mindent nem fejeztem még be – vagy el sem kezdtem. Tényleg ennyi lenne egy élet? Tényleg csak egy torzó marad minden, amit idelenn elkezdtünk? Házasság, gyereknevelés, írás, tanítás, barátok, építkezés? Mind-mind ilyen könnyen véget érhet? Ilyen könnyen elmehet egy ember, minden előjel nélkül? Csak ennyi volt?

Igen. Elég hozzá egy pillanat, egy rossz mozdulat, egy rossz döntés, vagy csupán rosszkor lenni rossz helyen – és mindennek vége. Ezért kezdtem  el anno a Majd holnapot,  erre próbálom magam (és néha titeket…)  nap mint nap emlékeztetni: hogy nincs időm. Nincs végtelen időm. Se nekem, se neked.

Persze a másik véglet sem jó. Őrült kapkodássá és káosszá is alakulhat az ember élete, ha minden szinten próbál versenyben maradni. Én is legalább négy-öt dolgot próbálok egyszerre csinálni, igyekszem sehol nem nagyon lemaradni, és mindenhol magam kicsit utolérni. Család, gyermeknevelés, építkezés, írás, nyelvtanulás, tanítás. És akkor hol van még a szórakozás, a sport, a barátok, a hit, a lelki béke, a szeretet? Így leírva és átgondolva ez elég sok. Sokk.

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Máté 6,19-21)

Mi az érték? Mi a fontos? Mi éri meg, és mi nem? Hogyan kellene élni? Mi az egész értelme? Van –e értelme akkor, ha csak mindig rohanunk valami után, de a mostban sosem élünk? Ha nem élvezzük a pillanatot, ha nem éljük meg az életet? Ha mindig csak azt mondjuk: Majd holnap? Majd holnap jobb lesz! Könnyebb lesz, elkészül, vége lesz. Megveszem, eladom, megírom, elolvasom. Elkezdem. Feldolgozom. Elengedem. Befejezem.

Nem tudom…

Ez az egyéves vállalásom 50. része. Néha egy-egy nap kimarad, néha megcsúszik – de csinálom. Remélem van értelme, és legalább egy van közületek, akinek bármelyik írás segített. Akit elgondolkodtatott, változásra sarkalt, új utakra terelt. Mert akkor már megérte. Mindenesetre folytatom, és remélem lesz erőm befejezni, amit elkezdtem. Ha úgy gondolod érdemes, kérlek tarts velem továbbra is. Köszönöm.

I.L.

A kép forrása/Source of the image: https://www.sleepfoundation.org/articles/nightmares-and-sleep

A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820