És te? Megszegted már az újévi fogadalmad?
Mi emberek valamiért hajlamosak vagyunk különös jelentőséget tulajdonítani annak az egyszerű ténynek, hogy a bolygónk 365 (és egynegyed) nap alatt újra sikeresen megtett egy teljes kört ellipszis alakú pályáján saját csillaga, a Nap körül. És nemcsak megünnepeljük ezt a nagyszerű dolgot, hanem még úgy is érezzük, hogy valami nagyszabású változást kell életünkben bevezetnünk - nevezzük ezt a továbbiakban egyszerűen újévi fogadalomnak.
Ilyenkor nekiduráljuk magunkat, és nagy lendülettel tényleg változtatni próbálunk valamit az életünkön. Elhagyni valamilyen rossz szokást, szenvedélyt - vagy épp megerősíteni magunkban valami jó vagy hasznos dolgot. Elkezdünk sportolni és/vagy fogyókúrázni, megpróbálunk kevesebbet káromkodni vagy többet olvasni, kevesebbet dolgozni és többet a családunkkal lenni. Egyszóval, próbálunk változtatni. Aztán, tízből kilencszer egy idő után elfogy a lelkesedés és feladjuk.
Miért tesszük mindezt? Valószínűleg többségünk tudja, érzi, hogy valami nincs rendben az életében. Ez alapvetően egy jó dolog - fontos, hogy az önismeretünk és egészséges önkritikánk folyamatosan fejlődjön! De miért is adjuk fel? Erre is van egy teóriám! Ha csak önmagunkban, magunknak fogadunk meg valamit, akkor egyedül egész egyszerűen gyengék vagyunk ahhoz, hogy végigvigyük a dolgot. A nehéz pillanatokban, a mélypontokon a vállunkon üldögélő kisördög addig mondja a magáét, addig rágja a fülünket, míg végül feladjuk. Majd tavasszal! Majd nyáron! Majd jövőre! - gondoljuk, majd jövőbeni lelkesedésünk halvány ígéretének fényében azon nyomban fel is adjuk. Bizony, XXI. századi, Bridget Jonesba oltott Sziszifuszként újra meg újra megfogadjuk, megkezdjük, majd feladjuk.
Mi lehet a megoldás? Az ember köztudottan társaslény, a legnagyobb és legjelentősebb dolgokat sosem egyedül éri el. Lehet, hogy egy-egy lángelme önmagában felfedez, kitalál zseniális újításokat , de a mindennapi használat, a müködőképesség, a tökéletesítés szinte mindig csapatmunka. A legsikeresebb emberfaj, a homo sapiens sapiens azért tudta sikeresen legyőzni emberformájú vetélytársait, azért volt képes nyeszlettsége, gyenge testfelépítése és viszonylag hosszú ideig tartó kifejlett egyeddé válása ellenére is legyőzni a természet minden más faját, majd elhelyezkedni a tápléléklánc csúcsán, mert minden más vetélytársánál jobban (hatékonyabban) kezdett nagyobb csoportokban együttműködni/dolgozni. És persze sok minden más miatt is - a nagyszerű Yuval Noah Harrari ezt fejti ki részletesen Sapiens - Az emberiség rövid története című munkájában. Terveim szerint idén ezzel részletesen is foglalkozom majd.
Visszatérve az eredeti felvetéshez, azt gondolom, az újévi fogadalmak akkor működhetnek, ha azt valakivel/valakikkel közösen, csapatban fogadjuk meg. Ez esetben ugye újabb kontroll lép be a képletbe a társ, társak személyében - és igen, mivel "égne a pofánk", ha mi lennénk az, aki hamarabb kiszáll, ezért nagyobb eséllyel teljesítjük a fogadalmat! Szóval hajrá, gondolkozzatok/fogadkozzatok/létezzetek közösségekben! És akkor a álmaitok teljesülhetnek! 😉
És hogy miért írtam ilyen hosszan erről? A válasz egyszerű: én is megfogadtam valamit - mégpedig azt, hogy idén mindennap próbálok írni az oldalra valamit. És bár már a harmadik napon időhiány miatt már kvázi elbuktam, de egy mai duplázással helyreállhat a világ rendje. És hogy mennyire leszek kitartó? Az rajtatok is múlik majd. Olvassatok, kommenteljetek, osszatok tovább, hogy érezzem: érdemes csinálni! És akkor talán ezúttal a ti közösségetek köszönhetően, nem adom majd fel. Meglátjuk.
Mindenesetre: holnap találkozunk. Majd holnap. 😉
A kép forrása:https://poloskeiszorp.hu/ezeket-a-karacsonyi-idezeteket-mindenkinek-el-kellene-olvasnia-legalabb-egyszer-2/
