A nagy utazás

#034

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2019. július 10. - ivanics.laszlo

És aztán. Aztán megszülettem.
Nem volt félelmetes?
Nem, egyáltalán nem. Inkább izgatott voltam, mert történt valami. Azt nem tudtam, hogy mi, de történt valami. Aztán arra emlékszem, hogy fájt. Egy egészen kicsi résen kellett kibújnom, elég sokáig tartott. ANYA el is fáradt benne.
Anya?
Igen, ANYA.
Ő létezik? Ő nemcsak egy mese?
Nem, létezik. És a legjobb dolog a világon! Amíg benn voltam, ott a puha, meleg, nedves helyen, már akkor is tudtam, hogy létezik. Hallottam a hangját, ahogy dúdolt vagy énekelt, hallottam, ahogy beszélt hozzám, éreztem, amikor aggódott vagy félt - és persze azt is, amikor kacagott vagy épp boldog volt.
Aggódás, félelem? Boldogság? Mik ezek?
Azt nem tudom. Csak érzem.
És mire emlékszel még?
Amikor kijutottam, nagyon hideg volt, és nagyon fényes. Először meg se mukkantam, aztán viszont: ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Emlékszem mindenki örült és vigyorgott.
Mindenki? Miért, más is volt ott ANYÁn kívül?
Fehér köpenyesek, még egy furcsa fickó. Először ANYÁt csókolgatta, aztán a kezébe adtak. APÁnak hívják, azt hiszem. Elég esetlennek tűnt, elsőre meg is ijedtem tőle. Aztán visszaraktak ANYÁra. Akkor megnyugodtam. Jó volt. Olyan puha és meleg, mint a régi hely, ahol előtte voltam. Éreztem, hogy anyának dobog a szíve. Először még nagyon kalapált, de aztán lelassult. Akkor, miután APA is odabújt hozzá. Lehet, hogy ő erre való? Hogy anyát megnyugtassa? Nem tudom. Ijesztő egy világ ez.
Félelmetes. Vajon rám is ez vár?
Nem tudom. De most mennem kell.
Találkozunk még?
Remélem. Hiányozni fogsz. Majd gyere át te is, jó?
Rendben, igyekezni fogok. Bár azt sem tudom, hogyan kell...
Ha eljön az idő, tudni fogod!
Köszönöm. Vigyázz magadra, odakinn!
Vigyázok. Remélem ANYA ott lesz végig velem. Akkor nem lehet baj. Nem lehet baj.