(Az első két rész elérhető itt és itt )

• Akkor törtek rá, amikor épp pihent. Elvitték egy helyre, ahol hihetetlen kínzásoknak vetették alá. Olyan kínzásoknak, amelyeknek egy olyan nyitott szívű lény, mint egy egyszarvú, nem tud ellenállni. Végül elhitették vele, hogy Csillagszem és Aranynyak szintén a foglyaik – és hogy őket menti meg, ha elvezeti az embereket ide. Szélfútta azonban nem bírta ki idáig, és félúton elpusztult. Nem bírta a szíve. Egyszerűen megszakadt.

Itt Tündérhát elhallgatott, és lehajtotta fejét. Nem látszott mérgesnek, csak hihetetlenül szomorúnak.

• Az emberek nagyon mérgesek voltak, hiszen már nagyon közel jártak a céljukhoz. Már majdnem elértek ide, az Örök Arany völgyébe. Bizony. Ezek a hegyek, folyók és tavak hihetetlen mennyiségű aranyat rejtenek. Olyan mennyiségűt, amit emberi ész felfogni is képtelen lenne. Olyan mennyiségűt, amivel az egész világ uralható lenne. Ezért van az egész.
• De, de… Hogy tehették ezt? Hogy lehetnek ennyire kapzsik? Hogyan szólhat mindig-minden a pénzről? Hogyan irthatnak ki ezért egy egész állatfajt?? – csattant ki Mollyból a felkiáltás.
• Nagyon keveset tudsz még a saját fajodról, kicsi lány. Nagyon keveset.
• És most mi lesz? – Kérdezte dacosan Molly. - Mi a feladatom? Segíteni akarok.
• Emlékszel még az ígéretedre?
• Persze
• Engem már elkaptak. A Tanár úr bármennyire is segítőkésznek is látszik, de velük van. Legalábbis azt hiszi, hogy jót cselekszik. De ami nagyon fontos, benned megbízik.
• Értem. Mégis mit kell tennem?
• Engem már elkaptak. Ez azt jelenti, hogy meg fognak kínozni. Mindent be fognak vetni, hogy megtörjenek és elhozzam őket ide. És ha. És ha eljátsszák velem is a Szélfúttával eljátszott trükköt, én ugyanúgy elvezetem őket ide, az Örök Arany völgyébe. Mert bármit megtennék, hogy megmentsem fajom két utolsó egyedét – a barátaimat. Még úgy is, ha ezzel szülőhelyünket feláldozom.

Molly megborzongott, mert már sejtette, hogy mire akarja őt Tündérhát megkérni. Lassan sírni kezdett.

• Látom, okos lány vagy te. – mosolygott Tündérhát. – Igen arra szeretnélek kérni, hogy ölj meg ott, a műtőasztalon. Add meg ezzel az esélyt fajomnak, hogy életben maradjunk. Hogy egyszer talán Csillagszem és Aranynyak visszatérjen ide.
• De én… Erre én képtelen vagyok.
• Meg tudod tenni. Ez a mi egyetlen esélyünk. Csak így mentheted meg az egyszarvúakat.

A lány bólintott. Már tudta, hogy ez lesz a helyes.

• Köszönöm. Akkor menjünk, essünk túl rajta.

Néhány perccel később újra ott állt a műtőasztal mellett.

• De biztos, hogy ezt kérte? Hogy műtsd meg a nyakát? – kérdezte a Tanár Úr.
• Igen, ez volt az utasítása. Az érmetszés után jobban lesz.
• Rendben Molly, menni fog.
• Tudom Tanár Úr, tudom.

Közel lépett az asztalhoz, majd ránézett Tündérhátra. Fenséges volt, talán gyönyörűbb, mint valaha. Nagy áldozatra készült. Molly még közelebb lépett, elmosolyodott, majd egyetlen határozott mozdulattal végigvágta az egyszarvú nyaki ütőerét. Olyan hosszúságban és mélységben, hogy annak pusztulása elkerülhetetlen volt. Tündérhát még egyszer felnézett rá, elmosolyodott és halkan, alig érthetően annyit mondott: Köszönöm.

Molly megtette, amire kérték. Megölte egy barátját, hogy megmentse őt.