- Nem fog menni! – mondta a lány. Láthatóan zavart volt. A halványan pislákoló lámpa fényénél is látszott, hogy egész testében remeg. Szeme látszólag kifejezéstelenül meredt előre, a semmibe. Nagyokat sóhajtott, miközben újra és újra megtörölte verejtékező homlokát. Félt.
- De igen Molly, menni fog. – hangzott a válasz.
- Nem bírom megtenni Tanár úr, értse meg! Nem bírom megtenni!
- Muszáj lesz Molly, ezt maga is tudja. Csak így mentheti meg az utolsót! Csak így.
- De miért én? Miért nem csinálhatja más?
- Mert Önben megbízik. Senki más nem tudott még hozzá olyan közel kerülni, mint Ön.
- De én… De én…
Ekkor halk zörej hallatszott az asztal felől. Molly látta, ahogy Tündérhát, fajtája utolsó ismert példánya lassan megmozdul. Felemelte a fejét, és a lány felé fordult. A szobában megfagyott a levegő – a példány napok óta nem mozgott már ennyit. Halkan, alig hallhatóan megszólalt valamilyen furcsa, sziszegésszerű nyelven.
- Gyere ide!
Molly lassan közelebb lépett. Megbabonázva bámulta a csodát. Bámulta azt a lényt, akiről kislánykora óta rengeteg mesét hallott, akiről mindig is ábrándozott – és akiről tegnapig nem is tudta, hogy létezik. Hogy igazából létezik.
- Lépj ide, és simítsd végig a sörényem!
A lány odalépett, és kissé tétovázva, kissé remegő kézzel ugyan, de megtette, amit az állat kért. Ahogy hozzáért a rózsaszín, csillámokkal sűrűn tarkított sörényhez, az egész teste megborzongott. Hihetetlen selymes volt. Úgy érezte, hogy egy pillanatra kilép a testéből, és… Úgy érezte, hogy a mindenséget érintette meg. Régi képek villantak fel előtte egy korábban ismert, de már régen elfeledett, hihetetlen puhaságról. Édesanyját látta maga előtt, egy pillanatig érezte az illatát, érezte közelségét, érezte teste bátorító melegét és azt, ahogy a nő szőke haja búcsúzóul még végig simította az arcát. Pont mint akkor, mielőtt elhagyta őt. Megborzongott, és kinyitotta a szemét.
- Bízz bennem! – súgta neki Tündérhát. – Ha tényleg segíteni akarsz nekem, akkor ennél sokkal többet ki kell bírnod. Olyan mélységekbe kell leereszkedned, ahol ember korábban még sosem járt. Olyan dolgokat kell most magadra venned, olyan titkokat tudnod és bírnod, ami lehet, hogy felemészti majd a lelked. Rettentő nehéz lesz, szenvedni fogsz, lehet, hogy meg is szakad majd benne a szíved. Csak így tudsz nekünk segíteni. Vállalod? Jól gondold át. Most még kisétálhatsz azon az ajtón.
Folytatás: szombaton. Addig is oszd meg,ha tetszett! ;-)
I.L.
A kép forrása: http://nd04.jxs.cz/646/162/10a4e09974_73265855_o2.jpg
A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820
