Bobbi

#016

2019. május 30. - ivanics.laszlo

Bobi néhány éve került a párom nagypapájáékhoz, ide Csákvárra. Az Illatos útról hoztuk el - a papa választotta ki, épp olyan loncsos-lompos-bozontos volt, mint az elődje. Bobi. Ugyanaz lett a neve is. Bobi. Papáéknál egy szem Lindától eltekintve minden kutya Bobi volt. Miért? Mert a kutya neve Bobi.

Hazahoztuk. Szegény hazafelé először eléggé remegett, de végül azért elvolt hátul a papa mellett, fejével az új gazdi lábán. Boldog volt.

Amint hazaértünk, és a kutya meglátta a kertet, szinte megőrült. Teljes erőből sprintelt hátra, fel-alá szaladgált a hatalmas területen. Azt mondjuk nem tudta, hogy a fák mögött van egy kis tó - és úgy, ahogy volt lendületből bele is szaladt. Rettentő vicces volt, ahogy a kutya ült a tó középen, nyakig a vízben - és próbálta kitalálni, hogy mi is történt. Öt perce volt nálunk. �

Bobi sajnos beteg volt. Amikor elhoztuk a telepről, épp egy műtéten volt túl. Visszaesett. A fülében mindenféle baktériumok tanyáztak. Kezelgettük, de újra és újra kiújult. Gennyes volt a füle, beszűkültek a hallójáratai, megsüketült. Krónikus fülbetegség. Nem volt jó bőrben.

Tegnap Bobi elpusztult. És hogy milyen érdekes az élet: napra pontosan egy évvel azután, hogy a gazdáját utoljára látta. Papa kórházba került, és többé nem jött ki onnan. Bobbi egy évet bírt még ki, és elment a gazdi után.

Remélem, hogy a szivárványhídnál egymásra tálaltak. "Épp hogy átért a hídon, egy tálka finom ételt talált. Éhes volt, befalta. Aztán furcsa hangot hallott a távolból. Olyan ismerős volt. Egy férfit látott a messzeségben közeledni a kutyáival. Megcsóválta a farkát - de még nem volt biztos a dologban. Először csak figyelte. A mozdulatait, a járását, a hangját. Aztán megérezte az illatát. Ekkor már tudta. A szíve majd kiugrott a helyéről, de még kivárt. Várta, hogy egyetlen szóval, egy rezdüléssel vagy füttyentéssel, de magához hívja őt. Aztán egy mozdulat, egy boldog nyüszítés - és már rohant is. Mint régen. Mint fiatalon. Most már együtt játszanak: egy Linda, négy Bobi, és persze papa. Együtt játszanak. "

Hátul a fenyők alatt temettem el, néhány méterrel a kis tó mellett. Egy pici fakereszt, néhány kis fenyőág. Ott nyugodtan aludhat. Az ő itteni története ott kezdődött és ott is ért véget. Remélem, hogy a kettő között néha boldog volt. És remélem nem haragszik, hogy nem tudtunk rajta segíteni.