Sokaknak – akik ismernek és akikkel napi kapcsolatban vagyok – nyilván feltűnt, hogy november hónap folyamán tekintélyes szakállt növesztettem. Az oka? No shave november – vágtam rá az internet világában járatosabb ismerőseimnek. Az nem az igazi! – mondták rá válaszul többen. – Az a movember! Az én értelmezésemben a megnevezés és szőrzet milyensége lényegtelen. Sokak szerint ez csak egy új divat, amit az elmúlt években felkapott a média. Pedig nem az. Életet menthet.

Mindkét kihívás gyakorlatilag arról szól, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a prosztatarákra  - annak veszélyeire, megelőzésére vagy időben felfedezésére. Ezért növesztenek az emberek bajuszt vagy szakállat világszerte novemberben. Hogy segítheti ez a küzdelmet a rettegett kór ellen? Hogyan segíthetsz ezzel? Úgy, hogy felhívod a figyelmet. Ha van egy ismerősöd, aki nem szokott ilyenfajta arcszőrzetet hordani, jó eséllyel rákérdezel, hogy mi ez. Miért is pelyhedzik pici bajuszka az orra alatt, vagy nő dús szakáll az arcán körben? Rákérdeznek – neked pedig nyert ügyed van. Illetve még nincs – mert még meg kell nyerned az ügyet!

Én ilyenkor elmondom a történetünket.

Apósom, mint az sokan tudjátok, idén májusban elment. A prosztatarák ölte meg – három év kemény, hosszú, sokszor kilátástalannak tűnő küzdelem után. Legyőzte őt a fenevad. Nyugodjon békében!

Amit talán kevesebben tudtok, hogy tavaly ősszel édesapámnak is meg kellett küzdenie a rettegett kórral. Ő szerencsésebb volt, időben észrevették nála a bajt. Jelenleg tünetmentes, a leletei is alakulnak. Még négy év, és nyerhet. Mi a különbség kettejük között? Mi jelentette apukámnak az életet? Miért van most életben? Egy egyszerű kis szűrővizsgálat miatt.

A prosztatarák nagyon alattomos betegség. Alattomos, mert az átlagember számára tapasztalható testi jeleket, kitapintható csomót nem ad – csak már az esetleges áttétek produkálnak tüneteket. Akkor, amikor már jó eséllyel késő. Magyarországon évente 1400-1500 , világszerte évente 220 000 férfi hal meg ebben a ráktípusban. Időben felfedezéssel egy jó részük megmenthető lenne. A szakirodalom szerint ez a betegség az idősebb férfiakat érinti többnyire – ezért ajánlják, hogy negyven év felett évente egyszer menjünk el szűrésre. Én úgy gondolom, hogy fiatalabb korban sem probléma, ha elmegyünk. Vagy szeretnél kivétel lenni?

A vizsgálatnak része egy kitapintás, illetve indokolt esetben lehet vérvizsgálat vagy műszeres mintavétel is. Férfitársaim jó része valamilyen macsós büszkeségből ilyenkor szokta azt mondani: Na, azt nem. Csak nem képzelem, hogy engedni fogja egy másik fickónak, hogy a fenekében turkáljon? Hát mi ő, valami perverz? Meg különben is, kellemetlen lesz. Fájni fog. Megalázó lesz.

De tudjátok igazából mi fáj? 12 kemoterápia egymás után. A lassan elporladó csontok, a lassan eltűnő élet. Nézni, ahogy egy szeretted lassan elmegy. Az fáj. Tudom, mert láttam. Tudjátok igazából mi kellemetlen? Egy délutánnyi koplalás után egy teli váróban hányni a kontrasztanyagtól CT-vizsgálat előtt. Oldalra kivezetett katéterrel zacskóba pisilni, tápszert enni és pelenkát hordani. Az kellemetlen. Tudjátok mi megalázó? Kórházról kórházra járni úgy, hogy az orvosok jó része már lemondott rólad. Hogy egyre több ajtó csukódik be előtted – pedig te csak élni akarsz. Küzdeni akarsz. Nem akarod feladni.

Uraim! Tényleg annyira fáj? Annyira kellemetlen? Annyire megalázó? Én voltam ilyen szűrővizsgálaton, és menni is fogok, minden évben. Túlélhető. Kérsz egy időpontot az sztk-ba, végigülöd a sort – megvizsgálnak, jó esetben megnyugszol, és hazamehetsz a szeretteidhez. Rosszabb esetben megkezded a harcot – de talán még időben.

Uraim! Nézzetek magatokra! Szerettek élni?

Le tudja győzni a józan ész a büszkeségetek és az egótok? Most azt mondod: marhaság, velem ez nem történhet meg! De, sajnos megtörténhet! A rák nem válogat. Hangtalan jön, lecsap – mindig akkor, amikor nem is számítasz rá… Legyintesz?  Gondolj a családodra!

Nézz a melletted levő nőre! A párodra! Vajon szeretne nélküled élni? Nélküled megöregedni? Minden egyes karácsonykor nélküled állni a fa előtt – és arra gondolni, hogy milyen jó volt veled? Vajon szeretne téged eltemetni?

Gondolj a lányodra! Vajon szeretne nélküled vonulni az oltárhoz? Nélküled átélni minden egyes családi ünnepet, minden egyes hétköznapot? Temetőbe járni hozzád, veled ott beszélgetni? Szeretne téged eltemetni?

Nézz a fiadra! Kitől kér majd tanácsot, ha elakad valahol az életben? Kire néz majd fel, kinek a példáját követi majd? Kivel barkácsol majd? Kivel szerel? Kivel megy meccsre, ha nem veled? Vajon szeretne téged eltemetni?

Gondolj az unokáidra! Ki fog velük játszani? Ki tanítja őket ősi bölcsességekre, ha nem te? Kinek lovagolhatnak a lábán? Kivel túrázhatnak az erdőben? Kinél töltik majd a nyarakat? Értük nem éri meg? De megéri! Emeld fel a segged a kanapéról, kérj időpontot, járj szűrésre! Adj esélyt magadnak!

Hölgyeim! Ti anyák, asszonyok, barátnők, leányok! Tudjátok, mi férfiak nagyon idióták tudunk lenni. Azt gondoljuk, hogy az egész világot vállainkra vehetjük és hordozhatjuk – hogy mindent megoldunk és mindent túlélünk. Bárcsak így lenne – de ez csak egy illúzió. Nagyon önfejűek tudunk lenni – pedig ugyanannyira sérülékenyek és sebezhetőek vagyunk, mint ti. Néha talán jobban is… Nyaggassatok minket! Mondogassátok napokig, hetekig – kergessetek minket az őrületbe, míg fel nem adjuk és elmegyünk arra a nyamvadt vizsgálatra! Mentsetek meg, ha mi nem tesszük!

Kérlek segítsetek, hogy minél több emberhez eljuthasson az üzenet! Terjeszd! Oszd meg – mert ez  tényleg életet menthet! Évente egy vizsgálat. Nem halsz bele – hogy ne halj bele! 

Köszönöm, ha elolvastad. Köszönöm, ha megteszed!

I.L.