A hold némán karolt át. Egész nap vártam, hogy itt legyen, most mégis rejtőzve bújik a felhők mögé. Sötét épületbe lépek, denevérszárny csapkod vállam felett. Csak egy pillanat – de már meg is nyugszom. És keresem tovább. Keresem. Nem tudom hol lehet, nem tudom merre rejtőzött el, de keresem. Évszázadok, tán ezredek teltek el azóta, hogy utoljára láttam. Azóta vagyok a nyomában, azóta űzöm őt, úttalan utakon, csendes erdőkben és zajos városok közepén. Keresem. Tudom, hogy ott van valahol, tudom, hogy vár rám – és tudom, ha meglelem, némán lehel majd hideg csókot forró ajkaimra. És ha megtalálom, soha többé nem engedem el. Az enyém lesz. Örökké. Az enyém.

I.L.

(A kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Cara-oculta-luna.jpg )