20:35 Indul a busz hazafelé - szinte üresen. Már csak egy óra, és otthon vagyok. Hosszú nap volt: 6:55-kor indult a járat, amivel elindultam a munkába. Hosszú nap volt.
Volt ma négy órám - nem is vészes, igaz? A lyukas órámban adminisztráltam, az ötödik óra után elmentem plazmát adni - az is 9 000 forint, több mint két magánóra ára - majdnem annyi, mint egy napi bérem. 10 700 forint, ha a hónap 22 napos.
Aztán gyors ebéd. Nem volt jó, hal volt, nem szeretem. Nem is hal ez, pangáziusz. Mindegy is. Felnőtt ember, tanárember ne válogasson! A menzán eszek, ahol már 1200 forint egy ebéd. 22 napos hónapban az 26 400 forint. A fizetésem kilencede...
Aztán újabb adminisztrálás - és irány a suli. A villanyszerelő suli. Heti háromszor négy óra, iskola után. Négyen járunk a kollégák közül. Van aki szerelemből, van aki puszta számításból. Az eredeti terv szerint nekem ez azért kell, hogy kevesebb másodállással tudjam eltartani a családom. És persze B tervnek is, ha menni kellene... Majd kiderül. Jövő januárban végzünk - és csak a gyerekek vannak, akik miatt maradnék. Csak a gyerekek. Ők még itt tartanak.
19:30 Visszaérek a suliba. Még egy kicsit dolgozom ott is: fejlesztési tervet készítek, nyomtatok. Az ötödik kávét már feleslegesnek tartom, nem iszom.
20:49. Itt ülök a buszon. Fáradt vagyok, plazmaadás után az este mindig nehezebb. Van nálam egy ma frissen megíratott dolgozat - azt kicsit még javítom.
21:25 körül otthon leszek. Gyors puszi három csendesen pihegő homlokra. Szépek, ahogy alszanak. Szeretem őket.
Gyorsan bekapok valamit, rakok a tűzre, talán kicsit pihenek. De nem, holnapra még van egy kis dolog! Tíz körül nekiállok - ha ügyes vagyok, éjfélre ágyban. Ott már elnyomhat az álom, az édes álom.
Ma ugye csak négy tanórám volt. De ha összeszámolom, akkor a 24 órából otthon voltam kilenc és felet, pihenek kb. ötöt.
Ma csak négy tanórám volt, de dolgoztam tíz órát: a suliban hetet, a buszon egyet, otthon még kettőt. Tíz órát - és még azt sem mondhatom, hogy húzós nap volt. Tíz óra "munka". Egy napi bérem 10 700 forint.
38 éves vagyok, házas, kétgyermekes, magyar-történelem szakos tanár, osztályfőnök. Leendő villanyszerelő.
És, hogy miért írom le mindezt? Azt én sem tudom. A többséget, az istenadta népet, a plebset mindez nem érdekli. Ők már választottak. Az ő szemükben csak egy ingyenélő, a rendes munkát hírből sem ismerő, unalmában tüntizgető libsi-komcsi-balos, idealista lázadó vagyok. Aki egész nyáron otthon van, aki délután kettőkor már hazamegy. Aki "miértnemállaszalagmellé", mert akkor "megtudnámilyenjódolgavan"! Aki még sosem „dolgozott”. Csak hazudik. Mindig. Most is.
Ez vagyok én. Itt ülök egy üres buszon, belül szinte teljesen üresen. Hét év egyetem, tíz éve a pályán. 237 000 forintos nettó fizetés. No nem a számlámon - hisz az már megint ott kong - üresen.
Egy pedagógus Magyarországon, a 21. században. Már nem lázadok, de így is vagyok, ami vagyok. A rendszer láncszeme. Tökéletes ellenség.
I L.
