"Majd holnap. Miért nem ma? Tényleg. Miért nem ma?"

Ivanics László - Majd holnap

Ivanics László - Majd holnap

Olvass velem – Kalapos Éva Veronika: F mint

2022. augusztus 04. - ivanics.laszlo

 

f_mint.jpg

„Egy, az ajánlók szerint, életszagú, letehetetlen, túlzóan erőszakos, kissé sötét tónusú társadalomkritika egy kortárs szerzőtől? Próbáljuk meg!

 

Kalapos Éva Veronika kortárs, XXI. századi szerző, aki a nagyközönség számára D.A.C. című ifjúságikönyv –sorozatával lett ismert. Ezt követte az Arccal a hóban című drámakötet, majd az iskolai zaklatásról (is) szóló Massza – ez utóbbit volt szerencsém olvasni, majd az osztályommal is elolvastatni/megbeszélni. 2019-ben jelent meg F mint, 2021-ben pedig Ezek voltak az apák című kötete. Ő az első olyan szerző, akit személyesen ismerek (egyetemen ismerkedtünk meg, amikor Károlis egyetemi újság leközölte egy közepesen jól sikerült versemet), ezért ennek a könyvajánlónak a megírása közben a megszokottnál is nehezebb elfogulatlannak maradnom.

 

 „Megint jött az IKEA-katalógus. Ledobtam a leveleket a konyhaszekrényre, és kikotortam a mindenes fiókból az egyetlen tollat, ami fog, a pucér nőset, az is hátracsúszott a befőttesgumik meg az alufólia mögé. Odaültem az asztalhoz, és magam elé húztam a vastag, színes füzetet.

Állólámpa, kilencezer. Volt egy állólámpánk régen, még Poppa hozta haza a lomiból, nem volt semmi baja, csak a búra széle volt rongyos egy kicsit. Aztán Poppa törte szét, egyszer hozzánk vágta, az volt a keze ügyében. Kanapéra való párnák, darabonként négyezer, nekünk nincs egy se, bár rendes kanapénk sincs. Ami van, azt Bita már kiülte középen, alig lehet megmaradni rajta, állandóan begurul a lukba az ember. Egy kurva konyhaszéket is hétezerért adnak, pedig csak egy sima fehér szék, a fehér amúgy is könnyen koszolódik, nem való a konyhába, a svédek nem normálisak. Fehér széket hétezerért? Miért olyan drága minden? Megint a hasamból indult a remegés, mióta elmúltam harminc, ilyenkor levegőt is alig kapok, meg kell fognom a fejemet két kézzel, hogy le tudjuk nyugodni. Továbblapoztam, közben emlékeztettem magam, hogy ki kell majd dobni a füzetet, Bita utálja látni is, mindig kiakad, ha költeni akarok. Na itt vannak a kanapék, milyen szép ez a piros, te jóisten, káprázik tőle a szemem. Mikor ezt a régit vettük, akkor néztem egy pirosat, bár az nem volt ilyen szép, de Bita rám szólt, hogy strichelni akarok-e rajta, vagy mi, úgyhogy bólogattam én is, hogy jó lesz a fekete. Olcsóbb is volt, csak olyan szögletes, hogy nem jó hátrahajtani a fejemet a támlán, a piros bezzeg mindenütt kerek, meg van karfája is. Simogattam egy kicsit a képet az ujjammal, biztos puha az a háttámla, aztán ellapoztam.

Kutyás tálca, háromezer forint, milyen bánatos szeme van ennek a kutyának. Átlátszó virágváza, ötezer forint, á, ebbe a lakásba nem hozunk törékeny dolgokat. Fonott tányéralátétek, ezek is pirosak, van belőlük kék meg zöld is, de a piros a legszebb, mondjuk tök mindegy, mindenki máskor szokott enni. Kétezer forint darabja, Bita sose adna érte ennyit, de egyébként se ezért nézegetem, a reklámújságokban ott van minden, és a mindent akkor is jó nézni, ha semmit se veszek. Megfogtam a tollat, a pucér nő süllyedni kezdett, eltűnt róla a ruha, és elkezdtem bekarikázni a dolgokat egytől egyig, a rozsdamentes acél tésztaszűrőt háromezerért, az állatfigurás fürdőszobakészletet hat és félért.  Úgy rányomtam a tollat a papírra, hogy átszakadt. Bekarikáztam mindent a piactéri ajánlatból, meg külön a piros kanapét is, és még vagy húsz percig nézegettem, pedig már majd leragadt a szemem. Nehéz volt felállni, elzsibbadt a lábam, de a füzetet jó mélyre sikerült dugni a kukába, rápakoltam egy csomó mindent, a sarka se látszott ki. Közben vettem észre, hogy az előbb összekentem a konyhaasztalt tintával, mintha gyerek lenne a lakásban, pedig nincs.”

 

F mint felkavaró – kezdhetném ezzel a talán elcsépelt szóval az írásomat, hiszen manapság, a clickbait címek időszakában talán indokolatlanul sokat használjuk ezt a szót. De mindegy is. A lényeg, hogy ez a könyv, azt gondolom, nem az önfeledt szórakozást kínálja. Ahogy a korábbi kedvcsinálóban is írtam: „, egy életszagú, letehetetlen, túlzóan erőszakos, kissé sötét tónusú társadalomkritika egy kortárs szerzőtől”. Igaz, ezt akkor még csak mások ajánlói alapján írtam, de a nagy része abszolút beigazolódott.

Az F mintben az fáj a legjobban, hogy a könyv nagy része, főleg az első fele hiperrealista. Teljes mértékben el tudom képzelni, hogy nemcsak Budapesten, hanem országszerte is rengetegen élnek így, ilyen körülmények között, „ember alatti emberként”, a kifejezés minden vonatkozásában és értelmében. Főhősünknek és a regény többi szereplőjének legfőbb célja, életüknek alapvető értelme az ösztönök kielégítése, az ösztönszinten való létezés. Evés, lakhatás, a gondok felejtése (főleg itallal), fajfenntartás – nagyjából ennyi, ami ezeknek az embereknek jut. Mondhatnánk, hogy ennyi elég is lehetne – hiszen ha ezek mellé megfelelő minőségű és tartalmú emberi kapcsolatok is társulnának, akkor tulajdonképpen még boldog emberekről is beszélhetnénk. Ezek azonban nincsenek, nem léteznek. A regény világának szereplőiben rettentően alacsony az érzelmi intelligencia szintje, többségükben talán egyáltalán nincs is meg. Egyhangú és unalmas életet élnek, napjaik nagy részét a munka, az arra való „rápihenés” (tévézés és alvás, kocsma, pornó, verekedés) teszi ki, emberi kapcsolataik nélkülözik a szeretetet és intimitást. Kiábrándítóan és kegyetlenül hangzik? Az is – főleg azt figyelembe véve, hogy ez a téma, ezek az emberek nemcsak a fikciós térben léteznek, hanem itt, kinn, a való világban is sokan, egyre többen vannak. Ez lenne a jövő? A XXI. század tömegembere, az orwelli 1984 lassan megvalósuló prolija?

Miért ajánlom mégis? Egyrészt azt gondolom: az olvasásnak nemcsak annyi a funkciója, hogy mesékkel ragadjon ki a valóságból, hogy a főhősök megpróbáltatásai után minden jó, ha a vége jó alapon happy end legyen! Nemcsak a gyönyörködtetés vagy illúziók gyártása és fenntartása az irodalom célja – nagyon fontos szerep az elgondolkodtatás is. Igen, egy könyv néha hökkentsen meg, néha fájjon, néha bukjon el jó és nyerjen a gonosz – mert a világ, a mi világunk ilyen is. Néha kell, hogy szörnyűségekről, boldogtalanságról, veszteségről és fájdalomról olvassunk – ha másért nem, azért, hogy értékelni tudjuk mindazt, amink van – és feldolgozni mindazt, ami ezekből esetleg nekünk is jutott.

Az F mintben persze nemcsak erről van szó. A könyv Fema, a harmincas éveiben járó bolti eladó történetét meséli el, méghozzá E/1-ben, az ő szemszögéből. Hősnőnk egy rossz, bántalmazó házasságban él egy kis lakásban férjével és demenciával küzdő anyjával. Hétköznapjai nagy részét kiteszik a boltban töltött 10-12 órás műszakok, a háztartás vezetése, a férj igényeinek kielégítése és az anyja ápolása. Szórakozás, énidő? Számára ezek ismeretlen fogalmak. Az ő szemüvegén keresztül, az ő szemszögéből ismerjük meg a többi szereplőt, Bitát a férjet, a beteg anyukát, Zokit, a főnököt, Derrelt, a zsarut, a bolttól nem messze élő ügyvédnőt, illetve a Flipet, az értelmi fogyatékossággal élő kollégát. És a Fotóst, ezt a titokzatos, újra meg újra feltűnő és többeket is követő, zaklató szereplőt. Ahogy haladunk a történetben, úgy kezdünk távolodni a reálistól és kapunk egy, a valóságtól egyre jobban elrugaszkodó cselekményt – amiben egyre több meglepetésszerű fordulat után jutunk el a végkifejletig. És ha ez a realitástól eltávolodó vonal nem is tetszhet mindenkinek, a regény ettől függetlenül olyan, egyenként is nagyon fontos témákat érint, mint a bántalmazás, a családon belüli erőszak, egy magzat elvesztésének feldolgozása, egy demens beteggel való együttélés, a fogyatékossággal élők megítélése és helye a társadalomban, ösztönszinten való létezés, az életünk célja és értéke stb. Ez így felsorolva is soknak hangzik, az ezeket érintő néhány oldalas kis részletek nagyon erősek és hatásosak – még úgy is, ha összességében ez már soknak tűnhet és véleményem szerint néhol túlzsúfolttá teszi a regényt. Miért gondolom így? Mik a meglepetések? Mi a végkifejlet? Kire vonatkozhat az F mint cím? Olvasd el a regényt, és megtudod!

 

SPOILERES folytatás azoknak, akik már olvasták:

A regény nyelvezete elismerem, hogy sokaknak sok lehet – de higgyétek el, egy idő után fel sem tűnnek majd a folyamatos káromkodások, a nyelvi töredezettség vagy épp a gondolatok csapongása. Mivel néhány oldal után ezt teljesen meg lehet szokni, ezért a későbbiekben a történet megértése szempontjából nem okoz problémát –legalábbis én így voltam vele. Az elbeszélést és a párbeszédek színvonalát én teljes mértékben reálisnak tartom – sőt, több ilyen embert ismerek is. A főbb szereplők, az ő jellemvonásaik is rendben vannak, a Fotóson kívül hirtelen nem is tudnék olyan alakot mondani, aki kilógna és abszolút hihetetlen lenne.

Nagyon tetszett a regényben a fent részletezett reális vonal, a benne leírt, nagyon sötét tónusúra felvázolt világ hangulata, a néhány oldalas kis „betétek”, amelyek úgy gondolom rengeteget adtak hozzá a mű értékéhez. A házastársi erőszak, a baba elvesztésének, a lány-anya kapcsolatnak, a Flippel való együttlétnek a két-három oldalas leírása mind-mind zseniálisra és nagyon „keményre” sikerültek, csak azért nem ezeket tettem be az ajánlóba, mert vagy túl sokat elárultak volna a történetből, vagy túl durvák lettek volna ide.

Ami nem tetszett benne, az a Fotósok alakja, és ez a köréjük felépített mágikus igazságosztó szerep. Ez a része számomra nem volt egyértelműen kidolgozva, itt talán elfért volna még néhány oldal ennek a részletezésére – bár lehet, hogy egy második olvasat ezt a véleményemet is megváltoztatná. Nem tetszett továbbá a happy end elmaradása – hiába tudom, hogy a regény világába és mondanivalójába jobban illett ez a befejezés, romantikus kis énem mégis igényelt volna egy boldogabb befejezést.

Abszolút meglepő volt és tetszett Fema és Flip kapcsolata, valószínűleg ezért, mert itt sejlett fel egy olyanféle boldog befejezés lehetősége, amelyekre a mesék, olvasmányaink többsége és Hollywood is „rászoktatott” – bár az igaz, hogy ennek elmaradása miatt is tudott a lezárás olyan elementáris erővel hatni. Ugyanakkor erkölcsi-etikai kérdéseket ez is felvetett bennem – mint ahogy a főhősnőben is. Kihasználhatja egy ép, egészséges ember (már ha Femára tekinthetünk akként) ilyen módon, a saját életétől való menekülés eszközeként az útjába kerülő fogyatékkal élőt? És különben is, mennyiben okozta Flip bukását a Femával eltöltött szerelmes délután? Egyáltalán ő ölte meg magát (nem bírva elviselni, hogy esetleg nem lehet boldog), vagy a Fotósa gyilkolta meg?

A lezárás pedig… Tényleg annak kellene drukkolnunk, hogy Fema hátha terhes lett, és visszatérhet a bántalmazó férjéhez és beteg anyjához? Egy olyan életbe, ahol nyilvánvalóan ettől sem változna semmi? Vagy hajrá, legyen ő is titkos igazságosztó, akinek első feladata az anyja megölése/őrületbe kergetése lenne? Fema életébe szerintem előbbi jobban illene, mivel az igazságosztáshoz elvek is kellenének – amik eddig neki nem igazán voltak.

Utolsóként pedig a kötet felépítése, megszerkesztéséről néhány gondolat. Kicsit megijedtem, hogy az írónő ugyanazt játssza el, mint a Masszában, ahol a dőlt betűs bevezetés kvázi leírja a mű végét, még ha nem is teljesen egyértelműen. Az első fejezet végén aztán megnyugodtam, mert már láttam, hogy egy párhuzamos történetként haladunk előre Fema mű végi megkínzásában és az „igazság” kiderülésében. Így végül ez a dőlt betűs párhuzamos történet is el tudta látni a funkcióját – még ha a Fotósok világával továbbra is fenntartásaim vannak.

Egy szó mint száz, egy jól sikerült regényről beszélhetünk, amit úgy gondolom, hogy mindenképp megéri elolvasni. Jelenleg most ugyan nem olvasnám újra (a nyomasztó hangulat és a Fotós-szál miatt), de nem zárom ki, hogy néhány év múlva újra nekiugrok – akkor már kifejezetten a Fotós témát figyelve.

 

SPOILER vége

 

Köszönöm Éva az élményt! Ez a regény meghozta a kedvem egy újabb Kalapos regényhez, szóval az Ezek voltak az apák is felkerül az olvasási várólistámra. :-) A többieknek pedig köszönöm, hogy végigolvasták ezt a hosszúra nyúlt ajánlót – és remélem, minél többen elolvassátok majd a kortárs magyar irodalom e nagyszerű alkotását. A következő  könyv Marqueztől a Szerelem kolera idején, eredetileg augusztus 8-ra írtam ki, de hétvén esküvőre megyek, így valószínűleg csak 10-ére készül majd el. Nem is baj, legalább van időtök nektek is elolvasni! ;-) 

 

I.L.

 

 

(Az eredeti kihívás: https://majdholnapblog.blog.hu/2022/07/18/olvass_velem_2022_nyar

A többi hasonló írás: https://majdholnapblog.blog.hu/tags/22ny%C3%A1r

A kép forrása: https://www.libri.hu/konyv/kalapos_eva_veronika.f-mint.html )

A bejegyzés trackback címe:

https://majdholnapblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3817900027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása