- Te nem olvastad A titkos kertet? Pedig a legjobb/legkevesebb/legszebb gyerekkori könyvem! Tényleg nem olvastad?

- Én? Nem. De most pótoljuk!

Valahogy így konferáltam fel Burnett A titkos kert című regényét, amikor javasoltam Nektek elolvasásra. Egy számomra nagyon fontos ember ajánlotta nekem – egy olyan személy, akinek nem nagyon szokott semmi megmaradni az elolvasott vagy látott dolgokból, csak akkor, ha az valami különleges. És az elolvasása után kijelenthetem: erre a regényre mondhatjuk azt, hogy különleges. Persze annak is igazat adhatnék, aki azt mondaná: ugyan már, hisz ez csak egy közepesen jól sikerült lányregény! Hiszen nem történik benne más, csak SPOILER: egy kislány és két fiú összebarátkozik, miközben egy titkos kert élővé varázsolva közösen játszanak. SPOILER VÉGE. De tényleg csak ennyi volna? Azt gondolom, hogy ennek a könyvnek a nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. Onnantól kezdve, hogy megismerkedtünk a főszereplőkkel, nagyjából sejthetjük a regény kifutását, szinte biztosak lehetünk a végében, SPOILER: vagyis a happy endben. SPOILER VÉGE. Egy hamisítatlan romantikus regényről beszélünk, egy tündérmeséről, ahol végül minden a helyére kerül. Miért ajánlom mégis mindenkinek? Szinte mindenben eltér ugyan a korábban ajánlott A kincskereső kisködmöntől, mégis egy dologban nagyon hasonlóak: visszarepítenek a gyerekkor, az őszinteség, az álmok, a vágyak világába – amikor még hittünk a szépben, a jóban, a csodában, a mesében. Őszintén, megkeseredett, nehéz terheket és súlyos kereszteket cipelő, komoly felnőttként nem erre lenne néha szükségünk? De erre. És ha te is így érzed, akkor szánj rá az életedből egy héten át napi két órát, és olvasd el ezt a felejthetetlen klasszikust! Nem fogod megbánni!

„Az élet furcsaságai közé tartozik, hogy az ember csak néha biztos abban, hogy örökké, de örökké fog élni. Ezt érzi olyankor, ha gyengéd, ünnepi hajnalon felkel, kimegy, odakinn megáll egyedül, jól hátraveti fejét, és néz, néz a magasba, figyeli a sápadt eget, amint lassan változik és bíborba öltözik. Csodálatos, ismeretlen dolgok játszódnak le az égen. Az ember a hajnal pompájától szinte hangosan felujjong, és a szíve egy másodpercre megáll a felkelő nap különös, örökegy fensége láttán, és ez a nap minden reggel fölkel, immár millió és millió év óta. Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy örökké, de örökké élni fog. És néha akkor is így érzi, ha napnyugtakor egyedül áll egy erdőben, és a titokzatos, mély, arany csönd ferdén rávetül a fák ágai között, és mintha halkan újra meg újra súgna valamit, amit az ember – bármennyire is figyel – képtelen megérteni. Ismét máskor a mélykék éjszakák végtelen nyugalma kelti ezt az érzést, amikor odafenn a csillagok milliói állnak és figyelnek; olykor meg egy távol zene foszlánya vagy egy tekintet valaki szemében.”

SPOILERES KRITIKA

Maga a regény számomra tényleg nem nyújtott semmi extrát vagy újat, mégis szórakoztató volt. Az elejétől sejteni lehetett, hogy a kislány megjavul majd, valaki a változás útjára tereli – és nyilván fontos szerepe lesz a kertnek, a természetnek. Az első tippem az volt, hogy a mogorva öreg rokon az apja, és így lesz happy end. Ahogy bukkantak fel a szereplők, úgy lett egyre tisztább a kép, és úgy lett egyre kiszámíthatóbb a regény. Mary szerepe katalizátorrá változott, Dickonnel kiegészülve már ketten kellett, hogy meggyógyítsák Colint – aki mint tudjuk, nem is volt beteg. Végül persze minden jóra fordul, és mindenki boldog lesz – legalábbis ezt sejtjük. És itt érkeztem el ahhoz a ponthoz, ami számomra a legnagyobb negatívuma volt az egész könyvnek: a lezáró fejezet. Nekem az oda beszuszakolt csodás jelenetek (apa a távolban megérzi a változást, úgy érkezik haza már, hogy benne is megindult valami – holott ezt a karakter addigi szereplése egyáltalán nem indokolta), és a lezárás gyors, néhány oldalas mivolta nagyot rontott az olvasmányélményen. A Maryben lezajlott változások abszolút részletesen és szépen le voltak írva, Dickon mint állatokkal suttogó ötletes volt, a mogorva öregember, Ben alakja is működött – viszont Colin (és főleg az apja) drámája nekem annyira „nem jött át”. Úgy éreztem, egy ilyen hosszú felvezetés után az olvasó megérdemelt volna egy hosszan elnyújtott állóképet, ahol a főbb szereplőket a kertben foglalatoskodva látva szépen lezárjuk a történetet. Ehelyett a fickó és a fia lassan sétálnak a kastély felé a lemenő nap fényében? Ne már…

Ez egy állandó vesszőparipám a sok könyv esetén: tényleg nem férne el még egy fejezet, ahol látjuk a révbe ért / életben maradt / győztes főhősöket kiélvezni a munkájuk gyümölcsét? Ezt volt a bajom a Harry Potter könyvek utolsó részével, egy csomó Jókai regénnyel – de még a Robinsonnal is: a sok-sok szenvedés után nem jár nekünk egy adaggal több happy end?

A könyvben egyénként nagyon jól működött az egyik legősibb életmotívum, a kert toposza. A kert, a paradicsomi ősállapot felidézője, a világtól való elvonulás, a gyógyulás színhelye. Nagyon jól játszott a szerző az évszakszimbolikával, a virágokkal – és jól alkalmazta a (kerti) munka testet-lelket nemesítő, az embert jobbá, boldogabbá tevő funkcióját. Adja persze magát a párhuzam Voltaire Candide-jának lezárásával: a boldogság forrása? az élet értelme? Műveljük kertjeinket! Azaz legyen egy célunk, tartsunk ki mellette minden körülmények között, minden nehézség ellenére – és így végül minden rendben lesz. Ugye mennyivel pozitívabb ez, mint A kincskereső vagy épp a Candide vége?

Mindent összevetve azt gondolom, hogy egyszer mindenkinek olvasható a könyv – az utolsó oldal után úgyis érzed majd, hogy újraolvasod-e, vagy csak egy lesz a sok közül. Én ugyan valószínűleg újraolvasni nem fogom (a fentebb említett idegesítő lezárás miatt), de mindenképp egy pozitív emlékként, egy jó könyvként fogok emlékezni rá.

SPOILERES KRITIKA VÉGE

A következő könyv már korántsem lesz ennyire pozitív kicsengésű – már ha helytállóak az ajánlók, amiket olvastam. Jöjjön augusztus 1-ére (talán 2-ára, ha egy kis csúszás belefér :-) )  Kalapos Éva Veronika F mint című regénye! Ugye elolvasod velem?

I.L.

(Az eredeti kihívás: https://majdholnapblog.blog.hu/2022/07/18/olvass_velem_2022_nyar

Az ide tartozó többi írás:  https://majdholnapblog.blog.hu/tags/22ny%C3%A1r  

A kép forrása: www.regikonyvek.hu  )