Egy kis csúszással ugyan, de itt az ígért ajánló: fogadjátok szeretettel!

Néhány nappal ezelőtt a következő szavakkal ajánlottam újraolvasásra Móra Ferenc klasszikus regényét: „Traumatikus élmény vagy kötelező klasszikus? Rengetegszer emlegettem hozzászólásoknál, baráti beszélgetéseknél, tanórákon az elmúlt években ezt a könyvet, mint a nem átgondolt kötelezők iskolapéldáját - holott túl sok mindenre nem emlékszem belőle. Van valami kis bicebóca, egy kemencepadkához ülő fázós kisfiú, valami barlangos jelenet és sok halál - ezek maradtak meg bennem a mű kapcsán. Tényleg annyira rossz lenne ez a mű? Tényleg nem való alsós gyerekek kezébe? Ennek szeretnék most egy újraolvasással utána járni.”

Hogy tetszett a könyv? Nagyon! Az is igaz, mivel a fentieknek megfelelően nem számítottam túl sok jóra (más szavakkal az elvárási horizontom nem volt túl magas…), ezért viszonylag mélyről (mondhatnánk úgy is, hogy nagy hátránnyal) indult a könyv – ami az első néhány oldal után úgy, ahogy volt, el is illant. A történet, ez a XIX. század végén játszódó „mese” teljesen elvarázsolt – még akkor is, ha rögtön az elején veszteséggel, szívbe markoló jelenetekkel indult a könyv. Ennek ellenére a regény világa, ez a régi, babonákkal és veszteséggel teli, de mégis sokszor indokolatlan romantikus szemüveggel kezelt kor, az egész mű hangulata, a beszélő gyermek egyes szám első személyű, folyamatos rácsodálkozása a világra teljesen rabul ejtett. Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, hiszen főszereplőnket, Gergőt nem egy szörnyű veszteség éri, hiszen négy, a sorsában fontos szereplő halálát is át kell élnie, miközben őt is több alkalommal meglebbenti a „halál szele”. Egy olyan világban játszódik, egy olyan világot idéz meg a mű, amelyben a halál még sokkal természetesebben az élet része, a mindennapok „tartozéka” – és talán ezért tudnak a szereplők is jobban „úrrá lenni rajta”, ezért tudják könnyebben elviselni a veszteségeiket. Sem a felnőtteket, sem a gyerekeket nem féltik tőle, nem tabusítják, nem fedik el, nem hazudják el – próbálnak együtt élni azzal, hogy a halál (a születéshez hasonlóan) az élet megmásíthatatlan része.

A másik, a felvezető szövegben felvetett szempont vizsgálva egyértelműen kijelenthető, hogy miértt nem tartozik ez a regény ma már a kötelező olvasmányok közé általános iskola alsó évfolyamán (legalábbis remélem). Két olyan dolog is jellemző rá, ami sajnos a magyar oktatási rendszer kötelező olvasmányainak többségére igaz: 1) nem érthető a nyelvezet a mai olvasónak 2) nem megfelelő életkorban olvastatjuk. Ha egy mai átlagos általános iskolás diák olvasná ezt a könyvet, biztos vagyok benne, hogy rettentően megszenvedne a regény régies szókincse mellett az egymás után rá záporozó borzalmakkal. Hiszen Gergő (SPOILER!) nem elég, hogy átéli húga, apja, legjobb barátja, majd új legjobb barátja nagypapájának halálát, de emellett túléli a torokgyíkot, majdnem halálra fagy, túlél egy bányarobbanást; de mindezek mellett még az őt körülvevő felnőttek is folyamatosan ijesztgetik, rémítik halálra különféle „mumusokkal” és olyan dolgokkal, amelyek egy tíz-tizenkét éves fiú lelki világának biztos, hogy nem tesznek jót. (SPOILER VÉGE). Egy mai, fiatal olvasó számára valószínűleg ez túl sok – mint ahogy jó eséllyel anno nekem is túl sok volt.

Miért ajánlom akkor mégis elolvasásra? Mert az életről szól. A főhős alakjában, sorsa ilyen nehézzé formálásában Móra Ferenc az életről ír. A nagybetűs, sokszor igazságtalan és kegyetlen, kiszámíthatatlan és veszélyes életről. A gyermek szemszöge pedig azért kell, mert így a felnőtt olvasónak is el kell ismernie a csodák, a természetfeletti jelenségek, a babonaság jelenlétét – főleg, hogy ezek nagyon komoly szöveg- és történetformáló funkcióval rendelkeznek. Hiszen mi értelme lenne a történetnek a ködmön, a tündér, a kincs, a hit és a csodavárás nélkül? Semmi, Ahogy az életnek sincs semmi értelme, ha csupán realista/pesszimista módon létezünk benne, és ha kihagyjuk belőle az irreálist, az optimistát, a csodavárót – azaz a gyereket. Számomra ez Móra Ferenc művének legfőbb, XXI. századra is érvényes üzenete: ne felejtsük el a bennünk élő gyereket, illetve soha ne adjuk fel  az álmainkat, vágyainkat – illetve legfontosabbként a küzdelmet ezek megvalósításáért. Egy olyan küzdelmet, ami tisztességes (lásd még a ködmönt mint a lelkiismeret jelképét), ami tiszta és gyermeki. Ahogy a regény utolsó mondata is hirdeti: „A szeretet az élet” – de ahhoz, hogy ezt belássuk, ahhoz bizony előtte még élni, tapasztalni kell egy keveset.

„Az ám! A jó kisfiúnak égett az arca szégyenletében, mint a tűz. S csak azért nem vallottam be szülémnek, hogy én vagyok a világon a leghaszontalanabb kisfiú, mert nem akartam megrontani az örömét. Szegény, nem tudott hová lenni a boldogságtól, ahogy a sok gyerek telezsibongta az öreg malomházat, amely ennyi vidám lármát száz esztendő alatt se hallott. Tarán Laci mindjárt hozzá is akart fogni a tapasztáshoz is, s ha ránk nem estellik, tán még most is ott gyúrjuk a sarat.

Szép holdvilágos éjszakával végződött ez a nap. Malvinka nyitva hagyta az ablakunkat, s a behulló holdfényben alig tudtam elaludni. Csukogattam, nyitogattam a szememet, s egyszer, ahogy kinyitom, látom, hogy a szék karjára akasztott ködmön kinyújtja felém a két ujját.

A tündér - gondoltam félálomban, és nem ijedtem meg egy csöppet sem.

A két ködmönujj pedig egyre közelebb jött hozzám, s mire az arcomig ért, akkorra már kéz is volt benne, reszelős, kemény, mégis puhán fogó kéz. Végigcirókálta az arcomat, éreztem, hogy az egyik ujján nagy gyűszű van.

- Apám - mondtam repdeső szívvel, és boldogan süllyesztettem bele a fejemet a két tenyérbe, úgy aludtam egész éjszaka.

Reggel, ahogy elzavartam a szememből az álompillangókat, a ködmön ott volt a helyén, karjai üresen lógtak le, mint akármilyen más ködmönnek a karjai. De az alján szinte lángoltak a peremérvirágok, mintha selymük most szaladt volna ki a tűből.

És én megéreztem, hogy egy láthatatlan szempár vigyázza minden lépésemet, és csak akkor mosolyog rám, ha úgy viselem magam, hogy a ködmönnek ne legyen oka szorítani.”

Neked mi a véleményed? Ha eddig nem tetted, olvasd el újra – és írd meg, hogy mit gondolsz!

Nyári olvasási kihívásom második regénye, A titkos kert pedig egy-két napon belül érkezik – épp most kezdem el az utolsó fejezetet.

I.L.

(Az eredeti kihívás: https://majdholnapblog.blog.hu/2022/07/18/olvass_velem_2022_nyar

A kép forrás: antikvarium.hu)