Elölről, oldalról, hátulról csak sistergést és tompa durrogásokat hallott. A tűz ropogott, ahogy lassan körbevette a tanyát. A horizonton körben mindenhol vöröses fény izzott, a lángok színének monoton egyhangúságát csak néhol törte meg a vastagon felszálló füst fojtogató sötétje.
A többiek már mind elmentek, ő maradt még, hogy biztonságba helyezze az állatokat. Azt hitte, a tűz nem ér majd el idáig. A szél megfordult, ő pedig tévedett.
Hát ennyi volt.
Legalább a gyerekek kijutottak.
A tűzfal már bezárult körülötte. A CB-rádión ugyan egy kedves hang folyamatosan azt harsogta, hogy tartsanak ki, nemsokára ott vannak értük - de a szél irányából és a tűz terjedéséből ő már jól tudta: hozzá nem érhetnek oda. Nem érhetnek oda.
A vize már korábban elfogyott. A csövek rég kiürültek, a víztározóból pedig már nem tudott szivattyúzni: nem volt áram, a generátor pedig már korábban felmondta a szolgálatot. Különben sem lett volna sok értelme egyetlen kicsi slaggal felvenni a küzdelmet a tűz ellen - a lángokat talán lassíthatta volna, a pusztulást talán kicsit késleltethette volna, de...
Az élete munkája a szeme láttára veszett kárba. Először a külső épületek, a gabonatároló, a karámok, a nagy siló... Aztán a belső épületek következtek.
Hallotta az állatok kétségbeesett üvöltését, ahogyan próbáltak menekülni a tűz elől. Látott kengurukat őrült módon cikázva szaladni a lángok elől, látott koalákat, ahogy a döbbenettől megbénulva szinte mozdulni se tudnak, miközben a lángnyelvek lassan elérik, egyre közelebbről perzselik a bundájukat.
Sajnálta őket. Szegény kicsi állatok nem tehettek semmiről, s most mégis ezerszám pusztulnak el ebben a földi pokolban.
Nem vettük komolyan... - gondolta
Szépen lassan beballagott a puskáért a házba. A tűz már teljesen körbezárta a tanyát, a lángok már az istálló tetejébe martak. Nem volt mit tenni. Az állatok kétségbeesetten üvöltöttek a hőtől már elviselhetetlenné váló karámokban. Nem akarta, hogy tovább szenvedjenek, nem akarta, hogy elevenen égjenek el. A tehenekkel kezdte, majd következhettek a lovak, aztán a malacok. Egyesével lőtte le őket, ahogyan még az apjától tanulta. Gyorsan, fájdalommentesen. Előtte persze mindegyiket végigsimította, a hátukat megpaskolta... Könnyek gyűltek a szemébe. Szerette őket.
Mint ahogy szerette a kutyát is, aki utoljára következett. Azt nem volt szíve lelőni, adott neki hát a megmaradt lónyugtatóból - tudta, hogy az elaltatja majd. Csendesen dúdolt neki, miközben az a fejét az ölébe hajtva elaludt.
A tűz már a pajta ajtaját is körbevette, már az épületben volt. Szerencséje volt, a füsttől előbb elájult, mint a lángok elérték volna. A fények szikrázása megszűnt, a hangzavar elhalkult. Maradt a csend, a végtelen csend...
I.L.
#majdholnap #il365
A kép forrása/Source of the image: https://www.telegraph.co.uk/news/2020/01/02/thursday-morning-news-briefing-civil-service-revolution-revealed/
A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820
