Nagy a mi pályánk súlya. Mázsás terheket cipelünk, amikor kell, velük együtt megfeszülünk – és ha elbuknak, kicsit mi is elbukunk. Ha bántják, minket bántanak, ha elhagyják, minket is elhagynak, amikor megütik – minket is megütnek. Amikor sírnak, mi is sírunk. És amikor a szülők (tudatosan vagy tudattalanul) egy életre megnyomorítják a gyerekük, akkor egy kicsit mi is megnyomorodunk. Napról-napra, hétről-hétre, évről-évre. Mindent beleadva, ezer fokon égve. Ennek csak így van értelme.  Néha kicsit belehalunk? Néha kicsit belehalunk. De csak addig, amíg hamvainkból főnixmadárként újjá nem éledünk, hogy a többieknek is segítsünk, a többiek mellett is ott legyünk, a többiek válláról is valamit átvegyünk. Kevesen vagyunk, egyre kevesebben vagyunk.

Pedagógusok vagyunk.

Néha szórakozottak, néha kicsit furcsák, néha ijesztőek. Ezerfélék, de mégis ugyanolyanok. És ha ők szárnyalnak, mi is szárnyalunk, ha ők örülnek, mi is örülünk, ha ők győznek, mi is győzünk. Minden egyes apró sikerrel kicsit újjáépülünk, minden büszke pillanatban újra repülünk.

Pedagógusok vagyunk. Egyre kevesebben vagyunk.

I.L.

#majdholnap  #il365

A kép forrása/Source of the image: https://unsplash.com/photos/BdTtvBRhOng

A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820