Egyedül sétált az üres utcán. Kezében kis kosár, benne friss gyümölcsök és néhány szelet hús. Hazafelé tartott. Jókedve volt, hiszen reggel az édesapja végre kimondta azt, amire hetek óta vágyott: Rendben lányom, elutazhatsz abba az iskolába.
Nem gondolta volna, hogy valaha is bele fog egyezni az elköltözésébe. Ilyen fiatalon, ráadásul legkisebb gyerekként és egyedüli lányként – nem sok esélye volt. De az apja mégis elengedte. Látta a szemében az aggódást, látta azt a jól elrejtett, apró kis könnycseppet. Az édesanyja halála óta nem látta őt sírni. Akkor még kicsi kis lány volt, aki igazából fel sem fogta, mi történik vele. Most már viszont? Most már nagylány, nagylány, aki nemsokára iskolába mehet. Egyetemre mehet.
Valahol itt tartott a gondolatmenetben, amikor hirtelen, ösztönösen összerezzent. Mi volt ez hang? Hátrafordult, de nem látott semmit, csak az utca felett lelógó, nagy búrájú lámpa lengett lassan ide-oda a vezetéken. Butaság – gondolta -, megint rémeket látok. Lassan továbbsétált, de önfeledt öröméből ez az apró kis mozdulat kizökkentette.
Nem kellene ilyen későn egyedül sétálnod! Ezt mondta a tanárnő is neki, mielőtt elköszönt tőle. A piacon járt délután, de mindenképp el akarta mondani a tanárnőnek az apja döntését. Istenem, de boldog volt ő is! Hálás volt neki, ő nyitotta fel a szemét, ő volt az, aki azt mondta neki: érdemes lenne továbbmennie. Nagyon sokat dolgoztak ezen együtt, jó ideig csak ők ketten hittek igazán a sikerben. Hittek benne, keményen dolgoztak – és összejött.
Hirtelen, mintha egy árnyat látott volna elsuhanni maga mellett a járdán. Ijedten fordult meg, de hiába: megint semmi nem volt ott. A lámpa, igaz már jóval távolabb, de még mindig lengett, tompa fénye bevilágította a keskeny kis utcát – egészen idáig. Innentől már a következő lámpa fénye kellett volna, hogy következzen, de csak sötétséget látott. Úgy látszik kiégett, gondolta. Nem örült neki – előbb a hang, aztán az árnyék, most pedig ez a sötét utcaszakasz. Nem volt nyugodt. Félt.
Badarság! Egy kis esté séta, és máris itt pánikolok az utca közepén! Nemsokára egy nagyvárosban élek majd, teljesen egyedül. Illene egy kicsit bátrabbnak lennem, hiszen felnőtt leszek lassan – egyedülálló egyetemista lány egy idegen városban. Bólintott, és lassan megindult a sötétség felé. Lépésről-lépésre nyelte őt el, lépésről-lépésre távolodott el végleg az előző lámpa fényétől. A sötét lassan körbevette őt, néhány pillanat múlva már teljes sötétségben botorkált. Már nem félt. Felnőtt nő leszek egy idegen városban – gondolta, elmosolyodott, majd magabiztosan továbblépkedett.
Ekkor érte az ütés. Többre már nem emlékezett.
I.L.
#majdholnap #il365
A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820
