Ömlik az eső. Ömlik.

Fél órával ezelőtt kezdődött, azóta változatlan intenzitással zuhog az égi áldás. Ahogy a mondás is tartja: mintha dézsából öntenék. Mintha…

Mintha valaki megunta volna minden korhelységünk és lustaságunk, minden feleslegességünk és eltékozolt időnk, az egész elfecsérelt életünk. Mi lenne ha?  Mi lenne, ha 40 napig esne? Ha így esne? Akkor végre rádöbbennénk? Akkor végre rájönnénk arra, hogy minden hétköznapi kicsinyes játszmánk, minden öncsalásunk és hitegetésünk, minden önként megszült illúziónk hiábavaló? Vajon akkor változtatnánk? Ha látnánk magunk körül a világot összedőlni, ha látnánk, ahogy minden, ami számunkra fontos volt egy pillanat alatt elillan? Akkor végre megértenénk? Akkor, amikor már nem lehetne legyinteni, nem lehetne vállat rántva odébbmenni? Amikor nem lehetne egy rövid kellemetlen gondolat után továbbgörgetni a kurzort – és azt mondani: ez marhaság? Hogy ez mind marhaság? Amikor minden önámításunkon túlesve ki kellene lépnünk a valóságba, és be kellene látni, hogy mindennek vége? Hogy miattunk mindennek vége?

Vajon azok, akik megmaradnak, változtatnának? Vagy a megtisztulás után minden kezdődne elölről? Az eső után kisüt a nap, felragyog a szivárvány – de marad minden a régiben? Vajon abból se tanulnánk?

Nem tudom. Az eső csak ömlik. A víz a vállamat már belepte, jeges nyelve, mint egy mindent elnyelni képes szörnyeteg már a fülem alját nyaldossa. Fagyos vízcseppek csapdossák az arcom, a lábaim már nem is érzem a hidegtől. Mozdulhatnék, de már nem tudok. Már nem tudok…

Vajon vége lesz?

Mindjárt vége lesz?

Egyszer vége lesz?

I. L.

#majdholnap #il365

A kép forrása: https://barabasvilla.hu/programok/ozonviz-elott/

A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820