Erdélyi utazásunk harmadik napján (az első kettőt Nagyváradon töltöttük) megindult az állandó jellegű vándorlás: átlagosan napi három-négy helyen fordultunk meg a továbbiakban. Erdélybe kétféleképpen lehet utazni: vagy beveszed magad egy helyre, és ott eltöltesz egy hetet, vagy megpróbálsz minél több mindenbe belekóstolni, hogy egyszer biztosan visszatérj. Úgy gondoltam, hogy elsőre a gyerekeknek ez utóbbi jobb lesz.
Túránk következő állomása a Nagymagyar-barlangba vezetett: mindenféle Trianon áthallás nélkül ez a barlang neve. A legizgalmasabb része ennek a látványosságnak az odavezető függőhíd volt a Sebes-Kőrös felett, a gyerekek nagyon élvezték az alattuk tényleg sebesen hömpölygő folyócska felett imbolygó kis hidat. Egy rövid, denevérektől „rettegő” barlangi séta után szálltunk buszra és érkeztünk meg Körösfőre.
Körösfő – egy kicsi település a Partium területén. Néprajzilag Kalotaszeghez tartozik a község, ez természetesen látszott a hely díszítésén, a népviseleten, az ajándéktárgyakon stb. is. Talán ez a kis falu adta legjobban vissza Erdély hangulatát, legalábbis egy pillanatra úgy éreztem, mintha ott lennék valahol Székelyföld szívében. Túránk során többnyire nagyobb városokat látogattunk meg, így az a kis község a mesébe illő fakazettás templomával üdítő kivételnek számított.
Gyönyörű hímzett falvédők mindenhol – rajta egy-egy ima- vagy bibliai részlettel, amit az azt varró asszonyok a halottjaikért vagy családjukért ajánlottak fel. Mivel a protestáns templomokban alapvetően nincs díszítés, ezért itt Körösfőn háromféleképpen oldották meg eleink a csupasz környezet díszesebbé tételét. Egyrészt a gyönyörű fafaragásokkal a padokon, szószéken, bútorokon, másrészt pedig a messzemenőkig kimunkált, festett fakazettákon a templom plafonján – a már említett hímzett faliszőnyegek mellett. A templom látványossága még egy szőnyeg, amint II. Rákóczi György adományozott egy helyi lakosnak, aki ápolta ott, amikor az elvesztett szászfenesi csata után nála megpihent. A szőnyeget – annak állapota miatt – nem mindig rakják már ki a templomba, de a nagyobb ünnepekkor mindig újra a helyére kerül – így Pünkösdnek köszönhetően mi is megcsodálhattuk.
A templom gondnoka egy nagyon ízes beszédű úriember volt, aki sok érdekességet mesélt a község és az épület múltjáról. Kiderült például, hogy a mai napig nagyon komolyan veszik a helyiek a templomi ülésrendet. Az épület egyik felében a férfiak, a másik felében a nők ülnek. Mindkét részben minden családnak van saját padja, ahova mindig ők ülnek. A fiatal legények és gyerekek a karzaton ülnek fenn, a legkisebbek a szószékkel szemben. Ha egy lány eladósorban van már, akkor édesanyja mellett ül a családi padban – de ha megházasodott, akkor automatikusan átkerül az anyósa mellé, az új családja padjába. Megszokott rendje van a templomba kimenetelnek és bemenetelnek is, mint ahogy a szertartások és a falu életét is több évszázados hagyományok uralják.
A rövid kis előadás végén még volt lehetőségünk különféle Körösfőhöz köthető ajándékokat vásárolni – az itthoni viszonyokhoz szokott fejjel igencsak kedvező áron. Rövid beszélgetés és „technikai szünet” után (Előzőleg el sem tudja képzelni az ember, hogy negyven gyereknek hányszor és hányféleképpen kell wc-megállót beiktatni. Sokszor és sokféleképpen. :-) ) folytattuk útunkat Kolozsvár felé – de ez már egy másik írás története lesz.
I. L.
#il365 #majdholnap
A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820
