Nem akartam erről írni. Leírt már sok mindenki sok mindent a szomorú események kapcsán, nem akartam a történtekről újabb bőrt lehúzni, csatlakozni azokhoz, akik a tragédiát meglovagolva nézettséget és olvasottságot generálnak maguknak. És nem akartam az se lenni, aki mindig csak a tragédiákról, szomorú dolgokról ír. De az előbb olvastam egy cikket. Egy cikket, ami arról szólt, hogy a hajó kiemelésekor a hatéves koreai kislányt az édesanyja kezeiben találták meg. Védte, ölelte őt az utolsó pillanatig… Nem tudom, hogy így volt –e, de engem nagyon megindított. Eddig csak a csoportot és a tragédiát láttam, most megláttam mögötte az embert. Egy pici kislányt az anyukája kezében. És nem tudtam megállni, hogy  írjak neki.

Kis hableány!

Milyen érzés volt ekkora utat megtenni? Féltél a repülőn? Ugye nem? Persze, hiszen anya ott volt, anya megnyugtatott. És a buszon? A villamoson? A metrón? A tömegben, idegen és hangos emberek között? Nem féltél, igaz? Persze, hogy nem, hiszen te már nagy lány vagy. Már hat éves. És persze ott volt Veled anya – ha baj lett volna, ő megnyugtatott. Átölelt, magához húzott, beléd karolt. Megnyugtatott.

Ott volt Veled akkor is, amikor a fedélzetre beszálltatok? Fogta a kezed, amikor az imbolygó hajóba léptetek? Esetleg a kezében tartott? Biztos így volt, hiszen az eső szakadt, ömlött a nyakatokba. Bementetek a kabinba, a fedett részre? Láttátok a várost, a fényeket? Nagy volt a vihar, igaz? De anya ott volt, anya hangja megnyugtatott. Igaz?

Mesélt neked a hajó nevéről? Hableány. Kis hableány, mint a mesében. Ott él lenn, a tenger mélyén, lubickol, játszik, énekel a barátaival – várja az élet csodáit, várja az igazit. Aztán meglátja: A herceget, fehér lovon. Illetve fehér hajón. Talán itt tartott anya a mesében… A kezében tartott, ringatott, énekelt…

Aztán hatalmas csattanás. Megijedtél, igaz? Biztos így volt. De anya szorosan fogott. Nem eresztett el, szorosan fogott. Addig, amíg csak tudott…

Kis hableány… Bárhol is légy most, biztos vagyok benne, hogy anya most is vigyázz rád, most is átölel, most is fog. Ha megijednél, ha összerezzennél. Most is fog. De ne félj! Többé már semmitől nem kell tartanod. Hisz tudod: anya ott lesz Veled! És átölel. És ott is fog.

Sajnálom, hogy mi felnőttek nem vigyáztunk Rád jobban!

Legyen az álmod szép! 

I. L.

#il365 #majdholnap

Andersen meséje, ami sosem volt még ennyire szomorú és ennyire szép… http://mek.oszk.hu/00300/00309/00309.htm#5

A kép forrása: https://pixabay.com/photos/mother-daughter-together-walking-3321645/

A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820