Épp ma egy hete írtam egy elég negatív hangvételű kesergést egy könyvesbolti sétám kapcsán a saját (és persze kollégáim) anyagi helyzetéről: azaz arról, hogy épp milyen könyvet nem tudok elolvasni. (A bejegyzés itt olvasható: https://majdholnapblog.blog.hu/2020/02/05/mit_nem_olvasok_eppen_egy_tanar_gondolatai_a_konyvesboltban)

Tegnap egy csomag várt az iskolában a portán, feladó nélkül, nekem címezve, benne a négy könyvvel, amiket egy hete felsoroltam. A következő szöveg volt mellékelve:

"Ha néha szomorúak is vagyunk, örülnünk kell az életnek, mert ez a legnagyobb ajándék, amit a jó Istentől kaphatunk. Jó olvasást Tanár Úr!"

Elsőre megdöbbentem, majd meghatódtam, de ezzel párhuzamosan egy kis szégyenérzés is elöntött. Hiszen én nyilván nem azért írtam ki, hogy valaki megvegye nekem ezeket. A kedves ajándékozó jól sejtette, hogy személyesen nem fogadtam, nem fogadhattam volna el ilyen mértékű ajándékot.

Aztán rájöttem, hogy ezt egy pozitív visszajelzésként kell felfognom: úgy látszik, hogy érdemes csinálnom a tanítást, az írást, a közösségi aktivitást. Nem az ajándék vagy a könyvek miatt: a gesztus miatt, hogy van, akinek számít a jókedvem, a munkám, a személyem. És mert vissza tudta adni a hitem: érdemes folytatni, amit elkezdtem.

Köszönöm!

I.L

#majdholnap #il365


A kép forrása/Source of the image: http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=galeria&a=97595

A projektről: https://majdholnapblog.blog.hu/2019/05/16/egy_ev_820