Ivanics László: Nőnapra
Ott voltál velem.
Amikor a semmi és minden még nem léteztek,
Puha és meleg folyadékban úsztam
És hallgattam lélegzeted.
Minden szívverésed apró csoda volt,
Ahogy táplálta életem.
Ott voltál velem.
Ott voltál velem.
Mikor hirtelen éles fájdalom nyilallt,
Kettőnk testébe vájt a gyötrelem!
Együtt küzdöttünk – csodás pillanat –
Én hirtelen a fényes hidegen…
S Te már nyugtattál engem,
S én csak pihegtem melleden.
Ott voltál velem.
A hangod. Dallama mindig megnyugtatott.
A kezed. Gyengéden arcom simította.
A szemeid. Féltőn engem figyeltek,
Nem maradhattam egy percre sem magamra.
S ott voltál velem az ovi kapujában,
Amikor először, igazán elengedted kezem.
Könnyes szemem látva visszafogtad könnyed
(Úgy érezted talán, hogy nekem ettől könnyebb),
De így is, egész nap hiányoztál nekem.
És így mégis, mégis ott voltál velem.
És ott voltál, mikor már az iskolába járva
Én engedtem el, sőt! löktem el kezed,
Mikor kamaszos, büszke, felsőbbrendű gőggel
Nem hallgattalak meg. Nem foglalkoztam Veled.
S később, Te voltál az első csalódás.
Hebegve-esetlen vallottam szerelmet,
Játszottál egy kicsit, ujjad köré fontál…
Te törted össze először a szívemet!
S ott voltál az első szerelmes órában,
Sután, ügyetlenül mozdultam Veled.
Te vezettél engem, nyugodt türelemmel,
S kitártad előttem az egész életet.
Te és én így váltunk eggyé,
Két félből így lett egész.
Életem kezedben, Tiéd az enyémben,
Így vált könnyűvé minden, ami nehéz.
S én ott voltam Veled a legboldogabb percben,
Velem, s általam lettél édesanya.
Együtt csináltuk meg. A születés kegyetlen.
S én újjászülettem, most már mint apa.
És ott voltál. Éjjel-nappal, ha kellett.
A gyerekek. Anyámék. Én. A kutya.
Hétköznap, nyaralás, karácsony, szilveszter,
Névnap, szülinap, óvoda, iskola.
Minden mögött ott vagy, szinte észrevétlen.
Szeretet hálóból font puha szövedék,
Felfogsz, ha zuhannék, összetartod létem:
Jó barát, lelkitárs, oltalom, menedék.
Te vagy, aki ott volt, végig ott nekem;
Születés, gyermekkor, lázadás, szerelem,
Házasság, szülés, fájdalmak, gyötrelem…
És tengernyi teher, melyekben osztoztál velem!
S legyél ott, kérlek, mielőtt lehunyom majd szemem!
Ülj mellettem, mint rég! Simítsd meg a fejem!
Nyugtass csendes szóval, légy végig ott velem!
Segíts, ha mennem kell! Segíts majd nekem!
Így kell legyen. Az első én leszek.
Mert Nélküled semmi vagyok.
Nélküled nem létezek.
Köszönöm Neked!
I. L.
